Anyukája miatt úszik a boldogságban Peter Šrámek: nyolc hónapja nem volt példa erre

Anyukája miatt úszik a boldogságban Peter Šrámek: nyolc hónapja nem volt példa erre

anya-fia
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 09. 16:00
A fiatal énekes nyolc hónap után végre megölelhette imádott édesanyját, megvette élete első otthonát, legújabb albuma pedig platinalemez lett.
Bors

Peter Šrámek az elmúlt hónapokban sem tétlenkedett: dalokat írt és megvalósította egyik legnagyobb álmát. Mindössze huszonhét évesen megvásárolta élete első otthonát, amit a napokban édesanyja is megcsodálhatott. A lakás még nem készült el teljesen, jelenleg kisebb felújításokat tervez, s minden szabadidejét a kert csinosítgatásával tölti. 

A világjárvány miatt nem utazhattam Szlovákiába és a családom sem jöhetett el hozzám. Nyolc hónapig nem találkoztam az anyukámmal, ezért neki nem tudtam még megmutatni a házat. Persze beszéltünk telefonon, de már nagyon hiányzott, hogy megöleljem őt. Most végre eltöltött nálam egy hetet, ráadásul vele tartott az öcsém, akit a barátnője is elkísért. 

Minden szempontból sikeres

Peter Šrámek nem csak a magánéletét illetően elégedett, hanem a karrierjében is szép sikereket ért el: nemrégiben újabb nívós elismeréseket zsebelt be. 

Nagyon boldog vagyok, mert a napokban megkaptam életem harmadik platinalemezét. Az előző két albumom is elnyerte ezt az elismerést, most pedig a Madarak szállnak című albumom lett arany- és platinalemezes.A díjátadón, a soroksári Fedák Sári Színházban csak védettségi igazolvánnyal vehettek részt az emberek, ezért örömmel láttam, hogy tele volt a nézőtér  – mesélte vidáman az énekes, aki hozzátette, számára az jelenti a legnagyobb elismerést, hogy a közönsége még mindig szereti őt és izgatottan várják a koncertjeit.

A platinalemez nekem a csúcs. Számomra ez a legjobb díj és a legjobb megerősítés, hogy az éneklés és a fellépések minden fáradtságot megérnek! – fűzte hozzá Šrámek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.