Celeb

Leadta a testsúlya felét, szexistennő lett az egykori kövér asszonyságból – 18+ fotók

Bors

Létrehozva: 2021.07.30.

Manapság százezrek imádják szexi formáit, pedig évekkel ezelőtti fotójával még a kóros elhízást lehetett volna illusztrálni – méghozzá igencsak hitelesen.

Elképesztő változáson ment át pár év alatt egy most 33 éves modell – aki korábban nem is álmodhatott volna arról, hogy százezrek rajongjanak érte, teste ugyanis messze volt a tökéletestől. Nagyon messze.

A brazil Monalisa Moura előszeretettel oszt meg Insta-oldalán fotókat magáról hiányos öltözékben – le sem tagadhatná, hogy van rajta mit nézni. Azonban nem volt ez mindig így – és bizony a kétgyermekes édesanya ezt sem hallgatja el.

– Sosem voltam sovány kislány, de 2014 után, a második terhességemet követően kezdtem kórosan elhízni – magyarázza Moura, aki egy idő után eljutott oda, hogy a mérleg nyelve 140 kilogrammnál állt meg, ő pedig már a leghétköznapibb dolgokkal is megszenvedett, köszönhetően annak, hogy túlsúlya már az izületeit is kezdte teljesen tökretenni.

Végül úgy döntött, kés alá fekszik: gasztrektómiával csökkentették le a gyomra méretét a korábbi 15 százalékára – aminek köszönhetően nem kevesebb, mint 70 kilogrammtól, azaz a teljes testtömege felétől szabadult meg két év alatt. 

Sajnos azonban nem volt ennyire "egyszerű" az útja. Hiába érte el ugyanis az álomsúlyt, nem volt vele elégedett, így igyekezett még többet fogyni. Ez azonban frusztrálta, ami miatt falási rohamok törtek rá, és visszahízott – hogy aztán újra lefogyjon.

Ma már nem akar soványabb lenni, cserébe igyekszik odafigyelni, hogy mindig egészségesen táplálkozzon és persze a megfelelő testmozgás sem maradhat ki a napi rutinból – írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595517
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában