
Korábban úgy tűnt, kitiltották a szűk családi eseményről. Most kiderült, mi az igazság.
Forrás: AFP
Hatalmas felháborodást keltett a briteknél, amikor kiderült: Diana szobrának avatásán csak a szűk család vesz részt. Úgy tűnt, Vilmos feleségét, Katalint egyszerűen kitiltották az eseményről. A Daily Star azonban a brit királyi családhoz közelálló forrásokra hivatkozva azt írja: kitiltásról szó sem volt: Katalin a Vilmos és Harry iránti tisztelete jeléül maradt távol.
A királyi család állítólag kifejezetten Harry érzéseit figyelembe véve hozta meg döntését.
– Katalin a távolból támogatta Vilmost, és bár nagyon szeretett volna részt venni a szoboravatáson, de a család egésze úgy döntött, hogy a legjobb, ha a gyerekek és ő otthon maradnak – magyarázta az informátor.
– Vilmos is azt akarta, hogy felesége ott legyen mellette, ám Harryvel nem tudott ott lenni Meghan, hiszen nemrég szült, így nem akarták, hogy egyedül, kirekesztve érezze magát.