Még ma is a fülünkben csengenek a jól ismert slágerek, mint az Édes kisfiam vagy a Kicsi gyere velem rózsát szedni című dal, akinek énekesnőjét egy ország máig őrzi a szívében. Cserháti Zsuzsa a hetvenes évek legfoglalkoztatottabb énekesnője volt, majd visszavonult közel tíz évre, ám a Hamu és gyémánt című dalával aztán újra a slágerlisták élére került. A legendás énekesnő június 22-én töltötte volna be 73 évet, ha nem ragadja el idejekorán, 2003-ban a halál.
Cserháti a népszerűség miatt depresszióban szenvedett, egészségügyi okok miatt meghízott, ami csak súlyosbította lelki gondjait. Miután édesanyja meghalt és fia is saját életet kezdett, nagyon egyedül érezte magát, és szinte teljesen elzárkózott a világ elől. Éppen tizennyolc évvel ezelőtt fia, Szirtes Krisztián látogatóba ment hozzá, de későn érkezett, holtan talált rá. Az akkor mindössze 55 éves énekesnő halálát gyomorvérzés okozta.
Krisztián a Borsnak elárulta: nincs olyan nap, amikor ne jutna eszébe az édesanyja.
– A gyerekeim pontosan tudják, hogy meghalt és hogy ki volt ő. Az is természetessé vált számukra, hogy megemlékeznek a mamáról – mondta lapunknak Krisztián.
Krisztián nagyon vigyáz minden tárgyra, ami az édesanyjának is fontos volt. Családjával időről-időre nosztalgiáznak. Minden tárgyat, amit úgy gondolok, hogy fontos volt az édesanyámnak, megtartottam és vigyázva eltettük. Ez persze nem azt jelenti, hogy tele van a lakásunk az ő holmijaival, de például egy-egy fontosabb tárgya, mint például az utolsó aranylemeze, ott van az íróasztalom fölött.
A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra a művésznőt. 2019-re szerettek volna neki egy méltó sírhelyet készíteni, de sajnos a koronavírus átírta a terveket és így kisebb csúszással tavaly lett kész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.