Celeb

Vidnyászky Attila teljesíti Törőcsik Mari utolsó kívánságát: ezt kérte tőle a színésznő

Bors

Létrehozva: 2021.06.09.

Izgalmas bemutatókkal várja Nemzeti Színház a 2021/2022-es évadban a nézőit. A Duna-parti teátrum igazgatója, Vidnyánszky Attila szerint újra indul az élet.

Különleges évadra készül a Nemzeti Színház.

- Mi is túl vagyunk egy nagyon bonyolult, nagy összetett időszakának a színháztörténet szempontjából is. Veszteségekkel és reménységekkel teli idők voltak...valóban nehéz időszak volt, de most pénteken lesz az első premierünk, a Rómeó és Júlia - mesélte a direktor a Metropolnak, aki elárulta azt is, teljesíti a legendás Törőcsik Mari kívánságát.

Mari kérésének megfelelően a MITEM keretén belül szeptember 21-én egy emlékestet rendez Bérces László a Nemzeti Színházban – mondta Vidnyánszky, aki Földes László alias Hobó Vadászat című művét is színpadra állítja Bodrogi Gyula főszereplésével. Hobo művét 1984-ben még Szikora János állította színpadra, ám csak egyszer mehetett le az előadás.

– A premierre még maga Brezsnyev is felfigyelt, szóvá is tette, hogy ez hogy kerülhetett színpadra. Egyszer lehetett előadni. A szöveget maga Aczél elvtárs cenzúrázta. Úgy kezdődik a dal, hogy Apám kitagadott, nincs otthonom mamám – ezt nem engedték volna énekelni, de én túljártam az eszükön! Azt mondták, hogy ezt a Hobo nem énekelni, ezért átpasszoltam Deák Bill Gyulának. Így b*sztuk át az akkori hatalmat - mondta Hobo.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában