Nagy döntést hoztak Ördög Nóráék: eldőlt a vitatott akarattyai kisbolt sorsa – Videó

Nagy döntést hoztak Ördög Nóráék: eldőlt a vitatott akarattyai kisbolt sorsa – Videó

Balatonakarattya
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 30. 21:30
A műsorvezető és férje új bisztrót nyitott az eredetitől távolabb és így eldőlt az a kérdés is, mi lesz az egyes számú üzlethelyiséggel.
Bors

Ördög Nóra és Nánási Pál tavaly pünkösdkor nyitotta meg az első kisboltját Balatonakarattyán, ami ellen nyílt levélben tiltakoztak a helyiek, a rendőrség is többször kivonult, tojással dobálták meg. Olyan nagy volt ugyanis a két híresség miatt a forgalom, hogy azt már a helyiek nem bírták. Nóráék ezért még hitelt is felvettek, hogy új, senkit sem zavaró helyen nyithassanak új üzlethelyiséget, ami már fogadja is a vendégeket.

Új bolt, régi gondok

Így joggal merül fel a kérdés, hogy mi lesz a sorsa a sokat vitatott, eredeti boltocskának? Erre a házaspár egy videójukban adott egyértelmű választ.

– Nagyon-nagyon sokan kérdezik tőlünk, hogy akkor most mi lesz a régi kisbolttal. Mi egy picivel drágább megoldást választottunk arra, hogy megoldjuk a parkolás kérdését, mint hogy kiépítettünk volna ide egy komolyabb mélygarázst – kezdte viccelődve Nóra, majd így folytatta:
Azzal, hogy felépült az új helyen az új bolt, láthatóan ez megszüntette itt a problémákat – folytatta a műsorvezető, akinek férje azt is elmondta, hogy a biciklisek nagyon is szeretik a boltot, ugyanis közel s távol a Balaton-kerülő kerékpáros útvonalon ez az egyetlen olyan pihenőhely, ahol ételt, italt kaphatnak.

Reménykednek a békében

– Azt reméljük, hogy azzal, hogy nincs itt káosz, innentől kezdve ennek kisboltnak senkit sem szabadna zavarnia, úgyhogy megpróbáljuk – mondta Nóra, aki így elárulta azt is, mindkét bolt nyitva marad a szezonra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.