Celeb

Ez Kapócs Zsóka luxusa: Az egész életemet így szeretném leélni

Bors

Létrehozva: 2021.06.27.

A korábbi szépségkirálynővel nagyot fordult a világ. A színészet és az éneklés már nem érdekli, inkább a kisfiának és a hobbijának él, ami egyben a munkája is lett.

Forrás: Instagram

Öt éve lakberendező Kapócs Zsóka, a szakmát Olaszországban, Milánóban tanulta. 
– Luxuslakásokat csinálok külföldieknek. Tavaly a járvány miatt kevesebb lett az elfoglaltságom. Nem bírom ki, hogy ne csináljak valamit, mindig vannak világmegváltó ötleteim. Szeptember végén kimentem a virágpiacra, vettem egy koszorúalapot, rátettem pár díszt, majd a végeredményt posztoltam a Facebookra. Hihetetlen sikert aratott, négy­ezren lájkolták az adventi koszorúimat. Innentől megállás nélkül jöttek a megrendelések. December elejéig 10 kilót fogytam, mert még enni, sőt aludni sem volt időm. Rájöttem, hogy ez egy nagyon jó dolog, de nem azért kezdtem bele, hogy pár hónap alatt megunjam – mondta Zsóka, akit megdöbbentett, milyen sok az irigye. 
Mindig azt csinálom, amihez kedvem van, ezt a luxus megengedem magamnak. Az egész életemet így szeretném leélni.Ha rám erőltették, hogy korcsolyázni menjek, de nekem nem volt hozzá hangulatom, eltörtem a csuklómat a harmadik percben – folytatta.
Zsóka szerint nem kézügyesség, hanem ízlés, érzék kell az anyagok és színek összeválogatásához.

Egy pálcikaembert sem tudok lerajzolni. Minden egyes koszorú a lelkivilágom lenyomata, olyan, mint egy fénykép. Lefotózom a lelkemet, de nem mehet el ezzel az egész életem. Indul a dekorációs web­áruházam, most már van segítségem. Innentől rendezvénydekorációkkal, esküvők, babavárópartik, üzleti vacsorák díszítésével is foglalkozom.

Fia a mindene

Az egész napját Borisz és a munka tölti ki. A párja, Péter is sokat dolgozik, így csak keveset tudnak találkozni. 

– Egyikünk sem akarja hátráltatni a másikat abban, amit csinál, támogatjuk egymást maximálisan. Melegváltásban vigyázunk a kisfiunkra, persze a nagyszülők is segítenek. A sok elfoglaltság mellett mindig próbálunk egy-egy olyan napot beiktatni, amit hármasban töltünk el. Tudom, hogy ez egy gyereknek mennyire fontos, sajnos nekem ritkábban adatott meg. Borisz már 3 éves, ezért kettesben is tudunk néha programot szervezni. Korábban nem szívesen hagytuk egyedül, pontosabban mindig vigyázott rá valaki, csak rosszul éreztük magunkat nélküle. Nem tervezünk neki kistestvért, a mai világban egy gyereknek is nehéz mindent megadni.
Rengeteg teendőjének következtében az egykori modell nem a külsejével van elfoglalva.
– Kevés időt fordítok magamra. Az egyetlen szerencsém, hogy a hobbimnak is mondható szakmámban visszafogytam az eredeti súlyomra, mert elfelejtek enni. Mivel egy szabad percem, percünk sincs, idén nyáron nem megyünk sehova. Borisz még egyébként is túl kicsi az utazáshoz, beérjük a szigetközi csónaktúrákkal. Na­gyon szeretem azt az életfelfogást és természetességet, ami a vidéki embereket jellemzi. Idővel majd mi is szeretnénk egy vízparti házat építeni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek