Celeb

Csak remélik, hogy enyhül a fájdalom: teljesítették Balázs Fecó utolsó kívánságát

Bors

2021. május 19. szerda 13:00

Megvalósult Balázs Fecó álma: dupla CD-n Legszebb dalaink címmel jelent meg az a 30 szerzemény, amely igazán közel állt a szívéhez. Barátját, Dorozsmai Pétert megnyugvással töltötte el, amikor a kezében tartotta a korongokat.

Forrás: Bors

Hatalmas szomorúság lett úrrá a zenészszakmán, amikor tavaly novemberben arról értesültek, hogy Balázs Fecó alulmaradt a koronavírussal szembeni küzdelemben. Életének utolsó hónapjaiban is szívvel-lélekkel dolgozott, ugyanis zenésztársaival, a Korállal megálmodtak egy olyan lemezt, amelyen a saját és a közönségük kedvenc dalait szedték egy csokorba.

Dupla album született

Az eredeti tervek szerint egyetlen albumot szerettek volna készíteni, azonban a munkafolyamat közben egyre csak gyűltek azok az zeneszámok, amelyek igazán közel álltak Fecó szívéhez. Ennek köszönhetően összesen harminc dalt választottak ki, ezért dupla CD született Legszebb dalaink címmel, ám ennek elkészültét sajnos már nem érhette meg.

Balázs Fecó odafent büszke

Dorozsmai Péter a Borsnak elmondta, nagyon nehéz volt számára az utóbbi néhány hónap, hiszen egyedül kellett befejeznie mindazt, amit Fecóval együtt álmodtak meg.

Azt soha nem fogjuk elfelejteni, hogy elvesztettük, csak remélni tudjuk, hogy a fájdalom enyhül és a seb egy idő után begyógyul. Amikor a kezembe fogtam az elkészült CD-t, akkor úgy gondoltam, hogy erre Fecó és én is büszkék vagyunk. A lemez utolsó előtti dala a R.I.P., amelyben elhangzik egy olyan rész, hogy: Ez a bolygó így már elhagyható. Ezt Fecó szájából nagyon szívszorító volt hallani. A dal végén pedig egy szál gitár játssza a dallamot az ő éneke helyett, ami azt érezteti, hogy Fecó végleg itt hagyta a Földet - mondta meghatódva Péter, aki szívesen emlékszik vissza azokra a pillanatokra, amikor Fecó zongora mellé ült és énekelni kezdett.

Nem születik már újabb dal?

Bárhol és bármikor szívesen játszotta azt, ami éppen eszébe jutott. Éppen ezért felmerül a kérdés: vajon van olyan szerzemény, amelyet eddig még sohasem hallhatott a nagyközönség?

Szép lenne, ha így lenne, de azt nem tartom valószínűnek, hogy valamelyik asztalfiókban lekottázva heverne egy olyan dal, amelyet ő írt és még senki sem hallhatta. Mindegy, hogy éppen hol voltunk, ha zongora volt a közelében, akkor a fejében lévő régi és a születő új dallamokat mindig eljátszotta. Viszont a stúdióban sok mindent rögzítettünk, amint lesz rá időm, áthallgatom az összes régi felvétel minden verzióját. Olyan dallamverziókat biztosan találok, amik érdekesek, mert most hallgatva feltárul, hogy milyen állomásokon át vezetett az út egy-egy ismerté vált dal megszületéséhez. Ezek azok a titkos utak, amiket bejár egy alkotó, egy zenész, mire megszólaltat egy dalt, és ezek sokat jelentenek nekünk, akik együtt zenéltünk vele – mondta elérzékenyülve Péter.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15149334_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes képek az oroszországi iskolai lövöldözésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8862_resized.jpg?avcount=1664208010
origo.hu

37 ember robbant fel Márkushegyen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15147595_auto_resized.jpg
vg.hu

Olaszország erős üzenetet küldött az uniónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15145915_auto_resized.jpg
life.hu

"Eddigi életem egyik legszebb napja" - Rúzsa Magdi gyerekeit megkeresztelték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15146524_auto_resized.png
hirtv.hu

Fidesz-KDNP: Gyurcsány emberei vesztegettek Miskolcon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8861_resized.jpg?avcount=1664208010
origo.hu

Lövöldözés volt egy iskolában, több halott, sok sérült van - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15149774_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megfizethetetlen lesz a házhozszállítás? Így emelkedik a díja januártól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15147506_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Menekültek az emberek az M7-es autópályán: szörnyű, ami történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15149908_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt az erdőkertesi páros öngyilkosság női áldozatának édesanyja: Tragédiák sorozta érte Katát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15148926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a Gárdonyi Géza Színház, meghalt a társulat egyik tagja

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/r5gtrEf66E3OEp8JoKTKLg0FBK53SxttWzJPHGnicHw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QxM2I1M2I0OWExODRiOGFiYjI3Y2Y3ZjE4ZDVlNDdk.jpg
Szexi

Mellét a kamerába nyomva rázza Tolvai Reni

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/FfPOnYvcf2g045X4dic6Vr-O12TpEt2JAQB6HTnLGV4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmYzQwODQ2NzU5ZDRkNzA4OWYyMTczYzBlNGUwMmM3.jpg
Titok

Most derült ki: Nem is akkor született Meghan Markle kisfia, mint eddig hittük