Rendhagyó filmet forgatott a Nemzeti Színház társulata a koronavírus alatt – videó

Rendhagyó filmet forgatott a Nemzeti Színház társulata a koronavírus alatt – videó

rendhagyó
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 28. 18:45
Íme a ritka alkalmak egyike, amikor bepillanthatunk a Nemzeti Színház kulisszái mögé. A társulat kisfilmet forgatott arról, hogy ők miként élték meg a tomboló járvány időszakát. 
Bors

Maszkban próbáló színészek, koronavírusos rendező, a világjárvány és Shakespeare. Szerelem a koronavírus idején címmel a világjárvány korszakát dokumentáló filmet forgattak a kulisszák mögött a Nemzeti Színházban, amely a Rómeó és Júlia próbafolyamatát öleli fel.

Az ötven perces alkotás csaknem egy éven át készült a pandémia idején. 

A teátrumok ugyan a járványügyi helyzetben nem tudtak a megszokott módon működni, a Nemzeti Színház ebben az időszakban a kulisszák mögött próbált, és kreatív munkára fordította energiáját. 

Már 30 éve benne vagyok a szakmában, sok mindent láttam, de ilyen időszakot, hogy így kelljen próbálni, így kelljen vigyázni egymásra, ilyen óvintézkedéseket kelljen betartani mint a koronavírus idején, ilyet még nem éltem meg. Az utolsó pillanatig kíméltük az idősebb színészeinket és nem hívtuk be őket dolgozni. Nehéz volt, de meg kellett tanulnunk a járvány adta körülmények között létezni. Egy biztos: néző nélkül nincsen színház – emelte ki Vidnyánszky Attila, a darab Kossuth-díjas rendezője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.