Házasság felbontása. Eszterrel úgy döntöttünk, elválunk
– állt abban a Facebook-posztban, amit Schmuck Andor tett közzé csütörtökön. A politikus a Borsnak megerősítette, hogy zátonyra futott a házassága, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ajtócsapkodásra és tányértörésre nem került sor, Eszterrel barátok maradtak.Ez azonban nem változtat a tényen, hogy véget ért a házasságuk.
A Bors megtudta:
a szakításról szóló bejelentéssel egy időben Eszter máris nagy dobozokkal távozott Andor belvárosi lakásából.
Egy szomszéd lapunknak arról számolt be, hogy Andor segített Eszternek összecsomagolni, sőt cipekedni, ami azt bizonyítja, hogy a körülményekhez képest békében zajlik a válás. Ezt a politikus is megerősítette.
A hír igaz, de egyelőre nem szeretnék többet elárulni a válásomról. Annyit mondhatok, hogy a Föld forog, a dolgok folyamatosan változnak, így még bármi megtörténhet, de az ellenkezője is
– fogalmazott sejtelmesen Andor, aki tavaly szeptemberben, egy grandiózus lagzin fogadott örök hűséget a nála 27 évvel fiatalabb Eszternek. Fél évvel azután, hogy egy véletlen folytán megismerkedtek, igencsak filmbe illő módon.
– A Bazilika lépcsőjénél találkoztunk, Eszter megbotlott, majd szinte a karjaimba esett. Elkaptam, aztán adtam neki egy névjegykártyát a biztonság kedvéért. Másnap felhívott, én pedig elhívtam egy randira. Ez egy keddi napon volt, szerdán már együtt laktunk – nyilatkozta korábban a Tisztelet Társaságának elnöke.
Az esküvő után sokáig úgy tűnt, a politikus végre révbe ért, hiszen boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt Eszter oldalán, nem beszélve arról, hogy 44 kilótól szabadult meg. Semmi nem utalt arra, hogy a pár magánélete válságban van, a szűkszavú bejelentés épp ezért lepett meg mindenkit.
Lapunknak a politikus egyik neve elhallgatását kérő barátja azt mondta: békében válnak el, barátok maradtak. A költözés után két nappal ugyanis egy hotel teraszán látták őket együtt.
– Soha egy hangos szó nem hangzott el köztük, tányértörés, ajtócsapkodás sem volt. Ők egész egyszerűen nem ilyenek. A legnagyobb békében és barátsággal válnak el. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy szombaton egy társaságban ücsörögtek egy belvárosi hotel teraszán és élvezték a májusi napsütést – árulta el a Borsnak a bennfentes.
Szinte megállás nélkül csörög Schmuck Andor telefonja, amióta bejelentette, hogy elválik! Egyes társkereső, társközvetítő irodák dolgozói ugyanis képtelenek ölbe tett kézzel nézni, hogy a Tisztelet Társaságának elnöke újra szingli, és magányosan hajtja álomra a fejét. Nem túlzás, ezek az irodák valósággal ostromolni kezdték Andort, mindenképpen új barátnőt akarnak neki találni, jóllehet, erre ő egyáltalán nem áll készen!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.