Celeb

Fegyveres támadó térített el egy gyerekekkel teli buszt: kegyetlenül leszámoltak vele az óvodások

Bors

Létrehozva: 2021.05.23.

Egy dél-karolinai újonc katona mihamarabb szeretett volna hazajutni. Úgy gondolta, az utazás leggyorsabb módja, ha eltérít egy iskolabuszt. Ami ezután következett, arra senki sem számított.

Forrás: GMA

A Dél-Karolinai 23 éves Jovan Collazo újonc katonaként már jó ideje nem látta a családját és mihamarabb szeretett volna hazajutni. Egy iskolabusz közeledett felé, s úgy érezte, az lesz a legjobb, ha eltéríti

Próbált felszállni a járműre, de miután a sofőr kétszer is elutasította fegyvert rántott és azt követelte, hogy gyorsan vigye őt a következő városba, közben pedig hajtson át minden piros lámpán. A férfi akkor döbbent rá, hogy sokkal több gyerek van a buszon, mint hitte, ezért a jármű elejébe terelte őket, hogy mindannyiukat szemmel tarthassa. A dolog nem úgy sült el, ahogy azt tervezte, ugyanis az óvodások a tudtukon kívül pszichológiai hadviselést alkalmaztak.

Az őrületbe kergették

A buszsofőr a történtek után elmondta, hogy a gyerekek faggatni kezdték a túszejtőt és azt kérdezgették tőle, hogy: "Te katona vagy? Miért csinálod ezt? Hova megyünk? Bántani fogsz minket? És a sofőrbácsit?" 

Megállás nélkül záporoztak a kérdések, ami annyira kikészítette a férfit, hogy négy mérfölddel később inkább feladta és leszállt a buszról. Néhány perccel később már bilincsben ült a rendőrautóban, de még ez a helyzet is felüdülést jelentett számára a túl kíváncsi gyerekek kérdésáradata után. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751753_auto_resized.jpg
origo.hu

Lebuktak a britek, pusztító háború fenyeget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22745_resized.jpg?avcount=1702070711
origo.hu

Figyelmeztetést adtak ki: veszélyben vannak a macskatartók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállt a sofőr segíteni egy autósnak Zuglóban, ami ezután történt, arra senki nem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752504_auto_resized.jpg
vg.hu

Jöhetnek az uniós források Magyarországra – döntöttek az uniós pénzügyminiszterek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753191_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszanyalt a fagyi: Meghan mindent elveszített

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22749_resized.jpg?avcount=1702070711
origo.hu

A kandalló előtt tette ki hatalmas melleit Baukó Éva - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752762_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan, mint a zserbó, csak sokkal egyszerűbb! íme a csodálatos zserbópite receptje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753577_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a híres bombázó is levette a lábáról Demcsák Zsuzsa vőlegényét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702070711
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702070711
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702070711
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/bJoDzOOxfgix7RUTxEnLsLaPtaBjCm4DqvXpCouaX6U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyMjIyN2M5NDdkOTRmNTk5ZjY4MzNhNzZkZDYyMjIy.jpg
UDVARLÁS

Ez a híres bombázó is levette a lábáról Demcsák Zsuzsa vőlegényét

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/c6E877hyFCFFmOH0T4DW3ohgHeE9eIsZZU_eIlSyY3E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjY2I3MDJhOTY4YjRiM2U5OGM0ODIzMDYxMjI1ZWIy.jpg
Emlék

Hányattatott gyerekkoráról vallott Kautzky Armand: „Másokkal kellett osztozkodnunk a szobákon, a fürdőn”