Celeb

Exatlon - Kempf Zozo és Dave felforgatja Dominikát - fotók

D. G.

Létrehozva: 2021.05.04.

Hatalmas lendülettel és ezernyi ötlettel tért vissza az Exatlonba a tavalyi férfi bajnok Dave és Kempf Zozo. A BMX világbajnok saját tapasztalataival igyekszik segíteni a Bajnokokat, pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki a legjobb formáját hozza a kőkemény akadálypályákon.

Forrás: TV2

Az Exatlon Hungary második évadának nagy közönségkedvence volt Kempf Zozo. A népszerű vlogger és a tavalyi győztes Dave azért érkeztek Dominikára, hogy felrázzák csapataikat, edzőként mindent megtegyenek azért, hogy a versenyzők kihozzák magukból a maximumot.

Alig vártam már ezt a pillanatot, mert a tavalyi évad során is nagyon jól éreztem itt magam

– mondta a Borsnak Zozo. – Hatalmas boldogság volt számomra minden egyes lépés a pályán, imádtam a pályákat, az ügyességi feladatokat, a csapatot. Nem gondoltam, hogy ilyen szerepben térhetek vissza, de nagyon szeretem az idei évad bajnok csapatát is, örülök, hogy edzőként a tagja lehetek. Nagyon sok múlik egy jó edzőn. Fontos, hogy megmaradjon a jó hangulat, de kellő időt fordítsunk a taktikára is, illetve egy ilyen hosszú verseny esetében a mentális felkészülés is kulcsfontosságú.

Zozo és a nyertes

A világbajnok BMX-es arról is beszélt, miben szorulnak segítségre a Bajnokok, de arról is, szerint ki esélyes a végső győzelemre.

– Nagyon sokszor nem hiszik el magukról, hogy képesek rá, pedig nagyon erős játékosok vannak a csapatban – folytatta. –  Talán sokkal vidámabban kellene pályára állniuk, ami megadná a nap alaphangulatát. Úgy gondolom, hogy aki idáig eljutott, már mindenképpen esélyes lehet a győzelemre.

A Bajnoknál egyértelműen Krisztián az, aki a legtapasztaltabb, viszont a sérülése némileg visszavetette a helyzetet, de a másik két Bajnok fiú is erős

– tette hozzá Zozo.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715072417
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195741_auto_resized.png
metropol.hu

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715072417
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715072417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715072417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715072417
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett