Hónapokig vérhígítót szedett a koronavírus-fertőzés után Csepregi Éva

Hónapokig vérhígítót szedett a koronavírus-fertőzés után Csepregi Éva

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 10. 07:20
A 67 éves énekesnő novemberben esett át a koronavíruson.
Bors

Csepregi Éva novemberben esett át a koronavíruson, enyhe tünetekkel átvészelte, de a szövődményekkel meg kellett küzdenie – árulta el a Metropol-nak.

Betegség után oltás

A Neoton énekesnője hónapokig vérhígítót szedett, és sokáig a szaglása sem jött vissza teljesen. Mostanra azonban teljesen jól érzi magát.

Végre engem is beoltottak, aminek nagyon örültem! Természetesen amint lehetett, regisztráltam az oltásra, mert hiszem, hogy csak a vakcinával győzhetjük le a vírust.

Megkönnyebbül a sztár

– A második oltást június elején kapom meg, de már az első után is jelentősen megkönnyebbültem, mert mindenképpen el szeretném kerülni, hogy újra elkapjam a betegséget. Örömmel látom, hogy az oltási kedv egyre csak növekszik a fiatalok és az idősek körében is. Megkaptam az oltási igazolványomat, így hétvégén el tudtam menni múzeumba, és a számomra egyik legfontosabb helyre, a Tihanyi Apátságba – mondta a lapnak Csepregi Éva.

Dübörög a Neoton 

Az énekesnőnek a koncertek nagyon hiányoznak.

Külön öröm számomra, hogy a Neoton tagjai is már mind megkapták az oltást, így a napokban, hosszú kihagyás után végre élőben is együtt próbálhatunk – mesélte, hozzátéve, május 30-án lesz az első koncertjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.