Bár akadnak szép példák, a sztárvilág mégsem a hosszú, töretlen kapcsolatokról híres. Persze, a kivétel erősíti a szabályt, ahogy Tolvai Reni és Kállay-Saunders András szerelme is, ami a 2010-es Megasztár alatt köttetett, s állítják: azóta sem múlt el. A két zenész több mint egy évtizede kitart egymás mellett, de a sztárok többségével ellentétben a közös életükről szinte semmit sem tudni. Nem posztolnak, nem adnak interjút, nem jelennek meg közösen, és ennyi év után sem házasodtak össze, s gyermekük sem született. A kérdés ezután jogosan merül fel: Mi a gond, hogy nem lépnek egyről a kettőre? Esetleg van alapja a róluk rendre felröppenő pletykáknak, miszerint már nem is alkotnak egy párt?
Nos, a híreszteléseket nemrég maga Reni tette helyre, és egy videós beszélgetésben elárulta, a karrierjük miatt zárták ki a nyilvánosságot a magánéletükből. A Megasztár után ugyanis egy évig mindenhova csakis együtt hívták őket, amit megelégelték, s szerették volna, ha különálló művészként kezelik őket.
– Azt éreztük, hogy annak ellenére, hogy szerelmespár vagyunk, nem akarunk „duett” lenni, és csak együtt létezni a szakmában. Csak így tudtuk ezt megállítani, hogy semmit nem adtunk ki a szerelmünkről. Ennek persze a hozadéka sok hülyeség és pletyka lett arról, hogy mi igazából nem is vagyunk együtt… – mondta az énekesnő Osváth Zsolt youtuber-rel beszélgetve.
Reni az interjú során őszintén mesélt arról is, hogy annak ellenére, hogy Andrással tíz év után is dúl köztük a szerelem, 30 évesen sem érzi késznek magát, magukat a gyerekvállalásra.
– Ha nem lenne tűz, egyszerűen nem lenne értelme együtt lenni. Azt érezzük, hogy még mindig ott van az, ami az elején, amikor megfogott ő engem, és én őt. Mi teljes szerelmet élünk otthon, de babaprojekt még nincs. Én azt nagyon-nagyon régóta elhatároztam, hogy 35 év körül szeretnék majd elgondolkozni a babán. Addig pedig szeretném kiélni ezt a szakmai álmot, ami még mindig bennem van. Azt érzem, mi még nem vagyunk felkészülve arra, hogy kisbabánk legyen.
A családalapítással ellentétben a leánykéréssel azonban már Reni sem annyira türelmes, s az interjú során kibukott belőle, hogy azt bizony már régóta várja...
András még nem kérte meg a kezem, erre még mindig várunk... Én azt érzem, ez a pillanat valamikor be fog következni, én nagyon bízom benne, viszont semmilyen fajta presszionálást nem szeretnék felé
– tette hozzá az énekesnő, aki szeretné ha párja önszántából, kényszer nélkül kérné őt feleségül.
Lapunk kereste Tolvai Renit és Kállay-Saunders Andrást is, de továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy a szerelmük tabu, nem akarnak beszélni róla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.