Celeb

Nagy változást hozott a koronavírus-járvány Szulák Andrea magánéletébe

Bors

2021. április 27. kedd 07:00

Szulák Andrea sok mindent átértékelt a pandémia-időszak alatt.

Forrás: Markovics Gábor / Ripost

Szulák Andrea is sok mindent átértékelt a koronavírus-járvány alatt. Egy darabig jól viselte a bezártságot, de most már nagyon szeretné visszakapni a szabadságát. A színész-énekesnő a Ripost7-nek elmondta, az elmúlt egy év sok mindent átrendezett az életében és a magánéletére is nagy hatással volt. Megesett, hogy kellemetlen meglepetések érték, de összességében úgy érzi, helyére került minden. 

– Hosszú évtizedek is eltelhetnek úgy, hogy bizonyos emberek igazi valója nem mutatkozik meg. Elkendőzi őket a média vagy az anyagi helyzetük, de ezekben a kritikus pillanatokban lehullt a lepel, kiderült, ki milyen ember. Vannak, akik lemorzsolódtak, de szerencsére új barátságaim is születtek és az is érdekes, hogy mely kapcsolataim fényesedtek meg a pandémia alatt. Ebben a helyzetben tisztán látszott, ki az, aki valóban törődik velem és ki az, aki csak szeret fürdőzni a fényben. Felhív, keres, akinek fontos vagyok – mondta az énekesnő, aki a legnehezebb pillanatokban is másokra gondolt.

Másokon segített a bajban

– Most nem illik a saját sebeinket nyalogatni, legalábbis én nem ilyen vagyok, rendelkezésükre állok azoknak, akik nálam is sokkal nagyobb bajban vannak. Odamegyek, segítek... Emiatt vigyáznom is kell magamra, mert ilyenkor hajlamos vagyok akár a saját egészségemet kockáztatni. Nincsenek sokan körülöttem, de az a pár ember, akiket a barátomnak nevezhetek, iszonyatosan fontos, velük egymásba kapaszkodunk. Mentálisan és fizikai síkon is tudunk egymásnak adni. Ez a legfontosabb, hogy most ne érezzük magunkat egyedül – jelentette ki Szulák Andrea, aki már megkapta az első oltását, így meglehet, hamarosan már meg is ölelheti a barátokat.

Ha szeretné a teljes interjút elolvasni, vegye meg a kedden megjelenő Ripost7 hetilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046958_auto_resized.jpg
origo.hu

Hazaárulással vádolják Zelenszkijt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15648_resized.jpg?avcount=1685532009
origo.hu

Tóth Andi rajongói hadjáratot indíthattak Marics Peti ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16045656_auto_resized.jpg
vg.hu

Brit külügyminiszter: Ukrajnának szabad támadásokat végrehajtani orosz területek ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043577_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Lecserélik a népszerű csoki csomagolását: nyomós oka van a változtatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046100_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennyiért adnak tanácsot Novák Katalinnak a hírességek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16043993_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. május 31.: a Kos békét köt, a Skorpió szerencsés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15644_resized.jpg?avcount=1685532009
travelo.hu

Álmodtál már arról, hogy elhajózol a naplementébe? Irány Horvátország! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046403_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszakad a szív: előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról - megszólalt a hegymászó, aki utoljára beszélt vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685532009
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/cH7R3yGTqmbWTKGlVMDTRQclEhtspuYtFU-MHYx_YUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4YmNjMmRjOTc3MjQ0MGRhZTk1NTFkYjk3MDFkMzM4.jpg
Békülés

A békülés után azonnal szintet lépett L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RqBt7Y2qtgvp5eV-9ExFEa0yHFK4XZZGedDLk8pDR9M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZWI4NmQ0NzVkMzQxZWZiYzAzODc4MGE5ODJlMWRm.jpg
Támadás

Vérző sebekkel menekítették ki, megtámadták Opitz Barbit az egyik budapesti plázában