Celeb

Oszter Sándor: Mindenki oltassa be magát!

SM

Létrehozva: 2021.04.14.

Oszter Sándor első útja a korlátozások enyhítése után 96 éves édesanyjához fog vezetni. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szeretne minél több időt együtt tölteni az idős, beteg asszonnyal, akit hónapok óta nem látott.

Forrás: Bors Archív

Bár még nem állhat színpadra, Oszter Sándor egy percre sem unatkozik. Hatalmas birtokán egyedül telnek a napjai, és ideje nagy részében a kerttel foglalatoskodik.

Hatalmas, háromhektáros a terület, rengeteg munka van – mondta a Borsnak a színész.

Folyamatosan kertészkedem, hétfőn ültettem fenyőket és tujákat. Azt szokták mondani, a kerti munkát abba lehet hagyni, de befejezni sosem. Szeretem csinálni, mert kikapcsol. Imádom a természetben töltött pillanatokat, képes vagyok megállás nélkül dolgozni. Nem unatkozom, de már nagyon hiányzik a színház. A pandémia előtt kezdtünk bele Márai Sándor, A kassai polgárok című darabjába, melyben a főszerepet, Jánost, a szobrászt játszom. Kétszer vágtunk neki a próbáknak, de le kellett állnunk a járvány miatt. Reméljük, májusban vagy júniusban bemutathatjuk – mondta a színművész.

Oszter Sándor az elmúlt 13 hónapban visszavonultan élt, a családtagokkal is nem, vagy csak keveset találkozott.

Amint lehet, megyek a 96 éves édesanyámhoz. Karácsony táján, minden elővigyázatosságot betartva meglátogattam, azóta sajnos nem láthattam. Rettentően féltem, mert ágyhoz kötött beteg. Szeretném, ha az unokámmal is gyakrabban találkozhatnék. Ha enyhül a helyzet, bepótoljuk az elmúlt 13 hónapot, és a lehető legtöbb időt velük akarom tölteni. 

Oszter Sándor már átesett a koronavírus elleni védőoltáson.

Donatellával a Sinopharm vakcinát kaptuk, és hála Istennek semmilyen tünet nem jelentkezett egyikünknél sem. Sokan nem veszik tudomásul, hogy a mutáció miatt óriási problémák lehetnek. Én a Börzsönyben élek, senkivel nem találkozom, a feleségem már lent van a Balatonon, mégis óvatosan éljük az életünket. Nem vagyok virológus, de mindenkinek javaslom, oltassa be magát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...