A Hot! Magazinnak adott interjút Hódi Pamela, aki heteken belül életet adhat második gyermekének. Az interjú témája is a várandósság volt, aminek kapcsán Pami elmondta, már nagyon türelmetlen, szeretné a kezében tartani a kislányát, és azt is, hogy bizony most sokkal többet szedett fel, mint első várandóssága alatt.
Korábban egyébként arról is mesélt, hogy 30 év felett jobban megviseli a terhesség, így nem csoda, hogy a vége felé már jobban megterheli őt is a változás.
– Sokat híztam, mindenem kétszer akkora, még a fülcimpám is! De bízom benne, hogy mindezt csak a vizesedés okozza. Igyekszem mindent ugyanúgy csinálni, mint a terhesség előtt, miközben figyelem a testem reakcióit is. Nehezebb a mosás, a főzés, a takarítás, de élvezzük, hogy nyugalom van – mesélte a lapnak Pamela, aki biztos benne, hogy férje, Bence jó apa lesz.
– Sokszor elmondom neki, hogy nem biztos, hogy az a nő leszek testileg, akibe beleszeretett, de persze idővel visszanyerem az alakom. Már most is hullámzó a lelkiállapotom, de a szülés után teljesen más lesz. Nekem sem könnyű megélni, hogy a külsőm megváltozott, most nem vagyok olyan üde és fitt, mint nyolc hónapja voltam
– folytatta a kismama, aki bármit is mond, nagyon is csinos most is, korábban még a tetovált terhespocakját is megmutatta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.