Harsányi Levente nem csak a koronavírust, de egy súlyos fóbiáját is leküzdötte

Harsányi Levente nem csak a koronavírust, de egy súlyos fóbiáját is leküzdötte

tériszony
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 14. 09:15
A műsorvezetőt testileg és lelkileg is megviselte a koronavírus. Miután legyőzte a halálos veszedelmet, szembenézett legfélelmetesebb fóbiájával is.
Bors

Kemény küzdelmet vívott a koronavírussal: gyógyszereket kellett szednie, és vérhígító injekciókat adott be magának Harsányi Levente. Ezt megelőzően néhány napot a kórházban töltött, és az ott látottak nagyon mély nyomot hagytak benne. 

Kimondhatatlanul megviseli a lelket, amikor a folyosón ülve azt látja, hogy az egyik kórteremből fémkoporsót tolnak ki.

Az ember ilyenkor átértékeli a dolgokat. Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy nagyon vigyázzon magára, a vírustagadóknak és vakcinát ellenzőknek pedig azt, hogy gondolják át a dolgot. Nem éri meg kockáztatni – magyarázta Borsnak Levente, aki egy hónappal a betegség után már jobban érzi magát, igaz, még most is vannak enyhe tünetei.

Sokszor gondolt a halálra

Néha köhécselek és krákogok, ami egy kicsit zavaró, de remélem, hamar elmúlik. A vírus fizikai velejárói sem elhanyagolhatók, de a mentális egészségre gyakorolt hatása talán még inkább megviseli az embert.

Alapvetően nagyon pozitív és derűlátó vagyok, mégis több alkalommal előfordult, hogy a halálra gondoltam, és egyszer  halálfélelmem is volt.

Levente olyan tünetet is észlelt, amely valójában nem is volt jelen.

Azt éreztem, hogy őrülten ver a szívem, mintha kétszáz lenne a pulzusom, holott erről szó sem volt – mesélte a műsorvezető.

Legyőzte a legnagyobb fóbiáját

Ha már a veszélyes kórral megbírkózott, úgy gondolta szembenéz az egyik legnagyobb fóbiájával is: a tériszonnyal. 

Az édesanyám egy harmadik emeleti lakásban lakik. Amikor karácsonykor elmentem hozzá, december elején érkeztem meg és csak január végén tudtam eljönni tőle. Ennyi idő kellett, amíg felmentem, illetve mire lejöttem a lépcsőn – érzékeltette fóbiáját.

Levente nagy lépésre szánta el magát, motoros siklóernyővel emelkedett a magasba. 

Régóta szerettem volna legyőzni ezt a félelmemet, úgy tűnik, hogy most sikerült. Bár nem teljesen, mert egy ejtőernyős ugrást még biztosan nem vállalnék be, de talán már bátrabban ülnék repülőre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.