Celeb

Németh Lajos is megkapta a vakcinát – egy éve nem ölelhette magához gyermekeit

Bors

Létrehozva: 2021.03.04.

Németh Lajos és felesége is megkapta a koronavírus elleni oltást. Az időjós elsők közt regisztrált a vakcinára.

Forrás: Mediaworks Archívum

Szerdán Németh Lajos és felesége is megkapta a koronavírus elleni oltást. Az időjós és neje az elsők közt regisztrált az ellenszerre, hiszen – noha nem szereti a tűt – tudja, csak így győzhetjük le a pandémiát.

Mint azt az AC News-nak elmondta, az oltás különösen fontos számára, hiszen egy éve nem ölelhette magához gyermekeit, unokáit.

Lánya és az ő családja Finnországban él, őket 2020 elején láthatták utoljára – de itthon élő fiával is tartották a távolságot a vírus miatt:

– Tavaly februárban voltunk kint nálunk. Áprilisban mentünk volna újra a 18 éves unokám szalagavatójára, de a vírus miatt már nem tudtunk és sajnos ez a szép ünnepség is elmaradt. Borzasztótan hiányoznak, remélem, már tényleg nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy személyesen is tudjunk beszélni, nemcsak az interneten keresztül. Bár a fiam és az ő gyermekei Magyarországon élnek, velük is csak 10-20 méteres távolságból, maszkban találkoztunk az elmúlt egy évben. Az unokáimmal már számoljuk a napokat, hogy mikor ölelhetjük újra meg egymást – magyarázta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194005_auto_resized.jpg
origo.hu

Mesébe illő vízesésben gyönyörködhetünk Izlandon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715015113
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194300_auto_resized.png
metropol.hu

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194424_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715015113
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715015113
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715015113
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715015113
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek