Celeb

Fiatal nagyi szeretne lenni Gáspár Bea – Épp ezért sokkolta kisebb lánya kijelentése

SM

Létrehozva: 2021.03.09.

Hiába szeretne fiatalon nagymama lenni Gáspár Bea, úgy tűnik, lányai ezt nem adják meg édesanyjuknak. Sokkolta, miután megtudta, hány évet kell még várnia unokái megérkezéséhez.

Forrás: Life TV

Megdöbbentő kijelentést tett a Life TV saját gyártású, naponta 19 órakor jelentkező Van életünk című realityben a Gáspár família legfiatalabb tagja. Virág az ebéd kellős közepén sokkolta szüleit családalapítási terveivel – illetve annak későbbre halasztásával –, amire édesanyja nem igazán tudott mit mondani:

Még várnom kell 22 évet, ami azt jelenti, hogy 69 évesen leszek majd nagymama, ha megélem. Nem lenne korrekt velem szemben, amikor már nem hallok, nem látok, menni sem bírok, meg sem ismerek senkit, és még az sem kizárt, hogy demens leszek, és arra sem fogok emlékezni, mi történt két perccel ezelőtt. Ebben a világban semmit nem lehet tudni. Nem tartom jó ötletnek – fakad ki Bea, miután lánya, Virág kijelentette: negyvenéves kora után szeretne majd csak gyereket vállalni.

Hogy Győző mit reagált lánya terveire, az kiderül a Life TV kedd este 19.00 órakor jelentkező Van életünk következő epizódjából, ahol még bepillanthatunk Berki és Mazsi, DrBRS és párja, valamint Zámbó Krisztián és Zsuzsi mindennapjaiba is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek