Sokkot kapott az Exatlon versenyzője, váratlanul hazaküldték – Exkluzív fotók

Sokkot kapott az Exatlon versenyzője, váratlanul hazaküldték – Exkluzív fotók

dráma
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 10. 10:00
Talán még soha nem élt át olyan drámai pillanatokat Palik László az Exatlon műsorvezetőjeként, mint a ma esti adásában, amikor közli Szabó Franciskával, hogy a sérülése miatt nem folytathatja a versenyt. Mindenki összeomlik, még a Kihívók versenyzői is megkönnyezik a legerősebb ellenfél távozását.
Bors

Palik László már sok mindent megélt az Exatlon Hungary eddigi történetében, ármánykodást, veszekedést, kirobbanó feszültséget, személyes drámákat. A TV2 rekordnézettségű sportrealityjének műsorvezetője hiába akarja, nem tudja magát érzelmileg kivonni az eseményekből, az összes játékos számára amolyan apapótlék. A stábbal, a versenyzőkkel egy családot alkotnak. Vigyáznak egymásra, aggódnak egymásért.

Az exatlonisták mindennap élet-halál harcot vívnak a pályán, hosszú heteken, hónapokon keresztül vannak összezárva, távol a hazájuktól, szeretteiktől. Nem csoda, hogy a versenyzők sorsa megérinti Palik Lászlót is. Szabó Franciskát egy ország zárta a szívébe, a végtelenül őszinte, érzelmeit mindig vállaló, vagány dzsúdós sokszor megnevettette a nézőket és a műsorvezetőt is. Érthető, hogy amikor a ma esti adásban közölnie kellett a sérült játékossal, hogy nem folytathatja a játékot, láthatóan megrendül.

Ma este az Exatlon történetének eddigi legfelkavaróbb epizódját láthatják a nézők. 

Szabó Franciska cselgáncs Európa-bajnok közel két héttel ezelőtti balesete a Bajnokokat és a Kihívókat egyaránt megrázta. Az elmúlt napokban Franci a gyógyulásra koncentrált, azonban egy újabb vizsgálat alapján az orvosok úgy döntöttek: nem folytathatja tovább a versenyt, amit ma este közöl vele Palik László.

Franci nem ilyen álmokkal utazott Dominikára. Kényszerű távozása mindenkire hatással van, még a Kihívókra is. Mi lesz most a Bajnokokkal, akiket egy-egy rossz versenynap után Franci rángatott ki a gödörből? Mi lesz Kocsis Lilkóval, akivel az első pillanattól lelkileg összekapcsolódtak?

Szeretteikért küzdenek

Palik László bejelentése után is folytatódnia kell a játéknak. Ma este az eddigi legfontosabb tétért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók. A Dominikai Köztársaságban töltött közel két és fél hónapnyi teljes elzártság után a ma este győztes csapat tagjai végre hazatelefonálhatnak a szeretteiknek. Vajon Franciska váratlan távozása után melyik csapat képes úrrá lenni az érzelmein, és elnyerni a hőn áhított videóhívás lehetőségét? Minden kiderül ma este 19:40-től a TV2-n.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.