Fésűs Nelly: Már alig várom az oltást!

Fésűs Nelly: Már alig várom az oltást!

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 14. 17:00
Fésűs Nellyt is megviselte az elmúlt egy év leállás. A színészeten kívül ugyanis más területen egyszerűen nem tudja magát elképzelni, szüksége van a közönség reakciójára, szeretetére, hiszen ebből táplálkozik.
Bors

A színésznő bizakodva várja, hogy újra kinyissanak a színházak és ismét ott állhasson a nézők előtt. Épp ezért a maga részéről mindent megtesz azért, hogy ez a pillanat minél hamarabb eljöhessen.
Nagyon vigyázunk a családommal, és nemigen megyünk sehová, csak ha muszáj, és olyankor is egy napra besűrítünk minden elintéznivalót. Így próbálunk hozzájárulni ahhoz, hogy az életünk minél hamarabb visszatérhessen a régi kerékvágásba  – mondta a Vasárnapi Borsnak, s hozzátette: online fellépése ugyan volt, de az azért 
nem az igazi.

A színház lelke a közönség. Nélkülük játszani nem ugyanaz az élmény, de azért persze annak is örülünk, hogy ha nem is a legideálisabb módon, de egy kis kikapcsolódást tudunk nyújtani a színházked­velőknek.
Éppen ezért várja már nagyon, hogy beoltsák, mert biztos benne, hogy minél többen sorra kerülnek, annál gyorsabban visszatérhetünk a megszokott életünkhöz.
– Mi már régen regisztráltunk és alig várjuk, hogy értesítsenek az oltás időpontjáról. Bízom benne, ha minél több ember megkapja a vakcinát, akkor nyáron már biztonsággal felléphetünk, és a júliusban és szeptemberben esedékes premier-előadásokat meg tudjuk tartani. Persze én nem panaszkodhatom, a Dr. Balaton forgatásai miatt szinte végig el voltam foglalva, de a nézők már rettentően hiányoznak – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.