Celeb

Összetört a gyászban Bangó Margit – lánya nyújt neki vigaszt a nehéz órákban

Bors

2021. március 18. csütörtök 08:02

Bangó Margit februárban veszítette el szeretett testvérét, Irénkét. A Kossuth-díjas énekesnő összetört, családjára támaszkodik, és a nehéz pillanatokban mindenben számíthat gyermekére, Marikára.

Anya és lánya kapcsolata azonban nem volt mindig viharoktól mentes. Kilenc évvel ezelőtt viszonyuk annyira megromlott, hogy közel egy évtizedig nem is beszéltek egymással, miután Marika olyan párt választott magának, akivel családja nem értett egyet. Végül az énekesnő tavaly karácsony előtt úgy döntött, megtöri a csendet, és véget vet a hosszú ideje tartó eltávolodásnak.

– Az unokám, a kis Tina hatalmas lelki támasz, valamint természetesen a lányom, Marika, aki minden áldott nap jön hozzám. Hiszem, Isten tudja, hogy mit miért tesz. Elvette a testvéremet, ám nem sokkal korábban visszaadta a lányomat – mondta a Blikknek a művésznő.

Bangó Margit állítja, a szíve mélyén érezte, hogy a mosolyszünet nem tart majd örökké.

Sose haragudott a lányára

– Arra gondoltam, ha Isten is képes megbocsátani, akkor ki vagyok én, hogy ugyanezt ne tegye meg? Ha volt is, ami fájt, az én szívemben sosem volt harag Marika iránt. Sosem mondtam vagy nyilatkoztam róla rosszat, és mindig hiányzott a távol töltött évek alatt, de tudtam, hogy egyszer megtörik a jég. A szeretet egy anya és gyermeke közt soha nem vész el, az mindent elfed és felülír. Szomorú, és nagyon bánom, hogy hagytam ezt a kilenc évet így elmenni, nyilván én is hibás voltam benne. A legnagyobb boldogság, hogy egymást ölelhetjük, mert ezt a fajta szeretetet nem lehet semmivel helyettesíteni. Nincs az az anya, aki a gyermekének ne bocsátana meg árulta el.

napokig nem volt önmaga

– A testvérem elvesztése nagyon fáj és a temetés is megviselt, múlt héten kísértük utolsó útjára. Ma már egy kicsit jobb, könnyebb, mint előző nap volt, de a lélek gyógyulása hosszú folyamat. Nehéz volt a temetés, végigsírtam az egészet, fájó volt és megható. Jöttek régi muzsikus barátok, és az ő dalait játszották, megindító volt. Utána napokig nem is tértem magamhoz, olyan voltam, mint aki nincs is jelen – mesélte megtörten az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472030_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő fotókon a felismerhetetlenre hízott szupermodell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19934_resized.jpg?avcount=1695572413
origo.hu

Drámai bejelentést tettek az oroszok, ez Ukrajna végét jelentheti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471839_auto_resized.png
metropol.hu

„Már az agyunkban is ott vannak” – Kétségbeesetten kéri követői segítségét Till Attila

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472104_auto_resized.png
hirtv.hu

Európában egyedülálló a Magyarországon működő Gondosóra program

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471811_auto_resized.png
metropol.hu

Ez a csillagjegy ma nagyon szuper híreket kap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471854_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Castel: A vesztes Ukrajna a törzsek szintjére zuhanhat vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19931_resized.jpg?avcount=1695572413
origo.hu

Küszöbön a harmadik világháború: két félelmetes atomhatalom lép szövetségre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472046_auto_resized.jpg
travelo.hu

Élőben a konyhából! A koreai szerzetes-séf Budapestre érkezik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695572413
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695572413
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/RW0lXlMCVIGUPoJVWV8pKN1h8ta9SepCU_J-byTOigQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiOTU1NTNmYWQ3NjRjZDhiMDc1ZDhhMzUzMTUwMjIw.jpg
HARAG

Sokat, nagyon sokat kockáztat Tóth Gabi új párja

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/YoZiK_vWnIDMmPeC8RJeg6895GPWTBJucjGDMQWLRO0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1YWQ5ODM2OGQwODQ2MDdiMzE2M2Y0MWM3ZWM1MWVk.jpg
Hagyaték

Kiszivárgott az elhunyt legenda végrendelete: nem a gyerekeire hagyta a 216 millió forintnyi vagyont