Celeb

Sokkolta Vitray fiát, amikor meglátta a neten az apja balesetéről készült képeket

uv

Létrehozva: 2021.02.18.

Bár a saját lábán szállt ki a kocsijából keddi autóbalesete után, s a vizsgálati eredményei is negatívak lettek, Vitray Tamás a Borsnak elárulta: fájdalmai vannak. Lapunk elérte a riporter idősebb fiát is, akit sokkolt a baleset, látva édesapja rommá tört autóját.

Kedd délelőtti autóbalesete után hamar kiengedték a kórházból, s délután már az otthonában fogadta lapunk telefonhívását Vitray Tamás, akinek hogylétéről másnap is érdeklődött a Bors. A tévés legenda elárulta, hogy bár minden vizsgálati eredménye jó, s alapvetően jól érzi magát, azért a karambol miatt akadnak fájdalmai.

Itt-ott, legfőképp a bordáim környékén fáj, ahol a biztonsági öv jó erősen megszorongatott. Nagy volt az ütközés, mert a másik autó fékezés nélkül jött belém,de én meg szabályt szegtem, úgyhogy sajnos ez a baleset létrejött. A vizsgálat majd megmondja az igazat, de a lényeg, hogy velem együtt, a másik autó sofőrje is távozhatott pár órán belül a kórházból – mondta lapunknak Vitray, aki a helyszínen az intézkedések közepette beszélgetett is az Audit vezető hölggyel.

– Barátságosan társalogtunk, együttműködtünk mindenben, és nagyon örültünk, hogy a csattanás után egyikünknél sem állapítottak meg személyi sérülést.

A televíziós segítségére kisebbik fia, Péter sietett, idősebb fia a távolból adott hálát az égnek, hogy nem lett nagyobb baj. Ifjabb Vitray Tamás munka közben tudta meg, hogy édesapja autóbalesetet szenvedett.

– A karambol képeit egy internetes portálon láttam, senkinek nem kívánom ezt az érzést, szörnyen megrázó. Csoda, hogy abból a két összetört autóból két ép ember szállt ki. Örülök, és hálás vagyok az égnek, hogy édesapám és a másik autó sofőrje is jól van – mondta az idősebb Vitray fiú.

A balesetet még szakemberek vizsgálják, lapunk értesülései szerint továbbra is szabálysértési eljárás keretében, ám mind a riporter helyszínen beismert vétke, mind az Audi közlekedési sebessége – a szemtanúk szerint a sofőr igen gyorsan hajtott – még felvethet kérdéseket.

Ha nincs súlyos sérülés, akkor szabálysértésként kezelik az ilyen típusú ügyeket. Pénzbírság a legvalószínűbb büntetés, de minden ügy egyedi. Így az sem jelent semmit, hogy valaki a helyszínen elismeri, hogy hibázott, mert a vizsgálat során kiderülhet, hogy a másik a hibás, vagy a másik is hibás

– mondta lapunknak Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő, akit általánosságban kérdeztünk meg a napokban Vitray kapcsán sok internetes fórumon felmerült aggályról: 88 évesen helyénvaló-e még volán mögé ülni?

– Huszonévesen is ugyanúgy lehet valaki csapnivaló vezető, mint nyolcvan felett, azt gondolom nem ez a mérvadó – szögezte le Pausz.

Mint ismert, az egykori sportriporter kedd délelőtt a Kodály köröndnél szenvedett autóbalesetet. Piros Volvójával a Szív utcából szabálytalanul kanyarodott az Andrássy útra, ahol az Oktogon irányába közlekedő fekete Audival ütközött, amely egy villanyoszlopnak csapódott. Mindkét autó totálkáros lett, de Vitray és a másik sofőr is épségben szállt ki a roncsokból. Mindkettőjüket mentő vitte el, de pár órával később kiengedték őket.

Vitray utasa voltam

Néhány évvel ezelőtt, az Arany János utcai Bank Centerben egy interjú apropóján találkoztam Vitray Tamással. A helyszín, már meg nem mondom, miért, talán mert túl zajosnak találta a Kossuth-díjas riporter, nem volt megfelelő, ezért azt javasolta, menjünk át máshová.

Mivel én gyalog érkeztem, abban maradtunk, elvisz a törzshelyére: a Vígszínház utcában lévő Hotel NH csöndes éttermébe ültünk be beszélgetni.

Vitray készségesen ültetett be a Volvo V40-esébe, amely még színre is hasonló volt ahhoz, amivel kedden karambolozott. Minthogy – vele ellentétben – megtermett ember vagyok, furcsa volt, ahogy én az anyósülést teljesen hátratolva foglaltam helyet, miközben ő a kormányhoz közel húzva magát vezetett. A szűk parkolóból való kiállás nem okozott neki gondot, bár a korosodó sofőrökre jellemző óvatosság az egész úton megfigyelhető volt a mozdulatain. Rossz nyelvek szerint Gödön, ahol lakik, a szomszédok rémülten rohannak haza, amint megtudják, hogy kihajtott a garázsból, én ellenben nem éreztem problémát, kanyarodásnál, sávváltásnál indexelt, betartotta a sebességhatárokat meg a követési távolságot.

Inkább elindulok időben, de nem száguldozom, higgadtan vezetek – magyarázta közben.

Ezért is meglepő, hogy záróvonalon át akart keresztülhajtani az Andrássy úton. Alighanem figyelmetlen volt. Vezetni látni őt: szándékos szabályszegést nem feltételezek róla.

V.T.R.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467411
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467411
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók