Celeb

Még csak egy napja volt az Exatlonban, máris 2 csaj mellett ébredt Virág András - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.02.08.

Az Exatlon Hungaryba érkezett új versenyzőnek a éjszakája fagyosan, a reggele viszont annál forróbban telt.

Forrás: TV2

Nagy bejelentéssel indult az Exatlon Hungary pénteki játéknapja: mindenki meglepetésére újabb feltöltés következett. Mivel a Bajnokok és a Kihívók is egy-egy versenyzőt veszítettek el a legutóbbi feltöltés óta, mindkét csapat hét fővel állt a pódiumon. A pirosakhoz egy férfi, a kékekhez pedig egy női játékos érkezett, így mindkét oldalon teljes lett a csapat - írta a baon.hu.

győzelemmel indult a versenye

A Kihívók új versenyzője Ferenc Vivien, a Bajnokoké pedig a karate világkupa-győztes Virág András lett. Andrásnak pedig igencsak kalandosan indult a verseny, ugyanis az első futamát Balogh Ricsi ellen vívta, és célfotó döntött a végeredményről. Végül Palik László a Bajnok, vagyis a legújabb versenyző kezét emelte a magasba. A döntőt aztán Somhegyi Krisztiánnal futotta, és bár végig tartotta vele a lépést, nem tudta legyőzni újdonsült csapattársát.

örültek András érkezésének

A faházban azért a Bajnokok körbevezették Andrást, jól is fogadták új társuk érkezését. Különösen Szabó Fanciska örült Andrásnak, már csak azért is, hogy hozzá hasonlóan új csapattársa is küzdősporttal foglalkozik. Erős, vicces, jószívű karakterként jellemezte, és már most meggyőződése, hogy erős tagja lesz a csapatnak.

különlegesen bensőséges ébresztőt kapott a lányoktól

Nem is kell meglepődni a folytatáson: Franciska és Janka forró ébresztővel keltette másnap az újdonsült és igen jóképű csapattársukat, aki éjszaka kicsit fázott a faházban.
Kipihenten és motiváltan keltem fel reggel, főleg, ahogy Franciska és Janka keltett. Tizenöt éve nem keltettek így: két csaj volt mellettem az ágyban, ennél többet hova? – mondta a műsor előzetesében András.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”