Fél éve nem látta gyerekeit Joshi Bharat

Fél éve nem látta gyerekeit Joshi Bharat

Joshi Bharat
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 17. 13:00
Joshi Bharat már több mint fél éve, a második hullám kezdete óta nem találkozott családjával. A műsorvezető még karácsonykor is csak telefonon tudott beszélni családjával, így alig várja, hogy megkaphassa az oltást, ami után végre együtt lehet gyerekeivel.
Bors

A 65 éves Joshi Bharat alig várja, hogy megkaphassa a koronavírus-elleni oltást, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy családjával újra együtt lehessen. 
Mindennap dolgozom, zajlik az élet. Nagyon odafigyelünk a biztonságra, a munkát leszámítva ki se mozdulunk otthonról. A gyerekeim már külön élnek, nekik is megmondtam karácsonykor, hogy csak telefonon tartsuk a kapcsolatot, lesz másik karácsony. – Viszont most higgadtan kell kezelni a járványhelyzetet. Én a nyári enyhülés óta nem láttam a gyerekeimet, akkor is csak maszkban és folyamatos kézfertőtlenítés mellett tudtunk találkozni – mesélte lapunknak a műsorvezető, aki szerint az egyedüli kiút az oltás lehet.

– Bíznunk kell a tudományban. Én is be fogom oltatni magam, és nem csak magam miatt, hanem azért is, mert oda kell figyelnünk egymásra. Bár még sokáig köztünk lesz a vírus ez az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk ennek a helyzetnek – tette hozzá Joshi Bharat, aki azt is elárulta, hogy mi lesz az első dolga, amikor újra lehetséges lesz szabadon mozogni.

Én nem repülőre fogok ülni, hogy beutazzam a világot. Az első pillanatban, amikor újra lehetséges lesz, visszaállnunk a normális kerékvágásba: a gyerekekkel fogunk tartani egy családi összejövetelt, hiszen bár minden nap beszélünk telefonon, az nem ugyanaz – mondta.

Joshi megérti, hogy nehezen viselik az emberek a bezártságot, de hisz abban, hogy tanultunk az elmúlt egy évből és mindenki egy kicsit le fog lassítani ebben a rohanó világban és elkezdünk jobban odafigyelni magunkra, a családunkra és a környezetünkre.

– Csak remélni tudom, hogy az emberiség tanult belőle és ha újra kinyílik a világ akkor is meg fogják becsülni, értékelni fogják az időt. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek hiányozni fognak azok a percek, amiket a szeretteivel eltölthetett – fejezte be Joshi, aki bízik abban, hogy mostantól jobban oda fognak figyelni az emberek a magánélet és munka közti egyensúlyra és a természetre is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.