Dévényi Tibi bácsinak teljesült minden kívánsága – kihúzott a bakancslistájáról minden tételt

Dévényi Tibi bácsinak teljesült minden kívánsága – kihúzott a bakancslistájáról minden tételt

rádió
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 15. 10:30
A legendás műsorvezető úgy tervezte, hogy 70 éves koráig megvalósít mindent, amire csak vágyott. Négy évvel a jubileum után úgy érzi, kipipálta a kívánságlistát. 
Bors

Pénteken töltötte be a 74. életévét az ország egyik legnépszerűbb rádiós, tévés műsorvezetője, az ikonikus Három kívánság című műsor megálmodója és létrehozója. Tibi bácsi generációk kívánságát teljesítette a híres pontos labdáival, amit a születésnapja alkalmából most a Bors dob vissza neki. Megkérdeztük a jelenleg rádiós műsorvezetőként dolgozó ikont, hogy mit kíván ő a születésnapján? 

Lehet, hogy furcsán hangzik, de nekem már minden kívánságom teljesült az életben – adta a meglepő választ, Dévényi Tibor, majd így folytatta: – Már évtizedekkel ezelőtt írtam magamnak egy bakancslistát, amin minden rajta volt, amit meg szerettem volna élni, hetven éves koromig bezárólag. De olyan hülyeségek is, mint például egy pohár whiskyvel a kézben, Skóciában egy gyönyörű szikláról az Atlanti óceánt bámulni...

Eljutottam a világ számos pontjára, megéltem azokat az élethelyzeteket, melyekre a legjobban vágytam.  A sors kegyeltje vagyok! Ez persze nem jelenti, azt, hogy most már semmi dolgom a földön – tette hozzá sietve, majd így folytatta: – Ha most kellene három kívánságot felsorolnom, azt mondnám, hogy 1. egészség, 2. oltás, 3. újra dobálhassam a pontos labdákat a közönségnek. Hiányzik már az aktivitás – fűzte hozzá.

Dévényi Tibor jelenleg a Retro Rádión vezet műsort, nem meglepő, hogy óriási sikerrel, a műsorokat a nappalijából vezényli le. 

– Már hosszú hónapok óta itthonról dolgozom, a technikusok kiépítették a technikai feltételeket, így gördülékenyen megy a dolog, de azért nem bánnám, ha lassan kitehetném a lábam a lakásból végre – magyarázta Dévényi, majd így folytatta:

– A társam a kis yorki kutyám, Bizsu, kettesben töltjük a napokat, nagy szerelemben. Úgy érzem, van még bennem jó pár aktív év, így hát nagyon várom, hogy minél több embert beoltsanak, köztük engem is, és végre újra teljes gőzzel mehessen a régi életünk. Még van egy csomó pontos labdám – igaz, kezdenek szépen leereszteni a teraszon – azokat még nagyon szeretném kiszórni a közönségnek, hogy kívánságokat teljesíthessek.

Ez is érdekelheti!

Dévényi Tibor három kívánsága: egészség, egészség, oltás

Dévényi Tibor: Ha látnak egy idősödő, sánta embert a Nyugati aluljáróban, aki labdákat árul, hát az én leszek!

Dévényi Tibor ráhajtott Oszvald Marikára

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.