Celeb

Csak egy puffanás és sikítás hallatszott: 10 métert zuhant az Exatlon operatőre, Gelencsér Timi azt hitte, meghalt – Videó

Bors

Létrehozva: 2021.02.12.

Élő adásban árulta el Palik László, hogy a 600 fős stáb egyik tagja alatt megremegett a kameraállvány, majd székestül a földre zuhant.

Forrás: Instagram / Palik László

Bár az idei évad is elég fordulatos, hisz volt már versenyző, akinek sérülés miatt el kellett hagynia Dominikát, és szerelem is szövődni látszik a játékosok között, még az első évadról is derülnek ki eddig sosem hallott titkok.

Még mindig nem derült ki minden

A múlt héten először jelentkezett be élőben Palik László és Gelencsér Timi, hogy nézői kérdésekre válaszoljanak, akkor például Palik elmondta, elkövettek egy hatalmas hibát, hiszen telefonhoz jutottak a versenyzők, egészen pontosan a Bajnok csapat tagjai, akik között volt mostani műsorvezető-párja is.

A mostani élő bejelentkezésükben pedig egy sokkal kevésbé mókás részlet derült ki a forgatásról.

Előbb egy puffanás, majd sikítás hallatszott a sötétben

Timi és Laci arról beszélgettek, hogy milyen lelki teher nehezedik egy-egy futam előtt a versenyzőkre, ennek kapcsán elevenítette fel Palik azt a sosem hallott történetet, ami még az Exatlon Hungary1-ben esett meg. Timi a női döntőre készült, már a versenypálya szélén állt ellenfelével, amikor előbb egy puffanás, majd egy hatalmas sikítás hallatszott.

– Női döntő, a mindent eldöntő meccs előtt este a lányok már készülnek, hogy mennek a rajthoz. Egyszer csak mindenki felugrik, még én is, mert előbb egy puffanást, majd egy sikolyt hallottunk – kezdte Palik László.

Itt egy kicsit Timi vette át a szót, hogy elmagyarázza, a döntő játékot nagyon magasból vették az operatőrök, hogy jól látszódjék a tévében az egész pálya.

10-15 métert zuhant az operatőr

Egy hatalmas emelvény volt, de itt beszélünk egy 10-15 méter magas emelvényről. Valahogy megmozdult az emelvény, és az egyik operatőr kolléga székestül, mindenestül onnan leesett Akkor Timinek az volt az első érzése, hogy itt vége az embernek. Nekem esett zokogva, mondtam, hogy nyugodj meg, hála a Jóistennek, felállt. És szerencsére semmi baja nem volt – vette vissza a szót Laci, aki azt is elmesélte, Timit ugyan kizökkentette ez a felkavaró eset, ami ráadásul közvetlenül a döntő futam előtt történt, de felállt a lelki törésből, mi több, ő lett a legjobb női versenyző.

timi végignézte az egészet

Ezek után talán nem véletlen, hogy Palik annyira ragaszkodott hozzá, hogy Timi legyen a műsor riportere.

És, hogy mindezt hogyan élte meg akkor még versenyzőként a szépségkirálynő?

Egy testet láttam zuhanni a sötétben. Én azt hittem, hogy meghalt és végignéztem – fogalmazott a Dancing with the Stars győztese.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195106_auto_resized.jpg
vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105112
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105112
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch