Celeb

Stohl András családjában az exek is jóban vannak

F. Zs.

Létrehozva: 2021.01.15.

Stohl András egy friss fotón mutatta be a világnak, hogy milyen büszke a mozaikcsaládjára, ahol a volt feleségek is jóban vannak egymással. A kommentelők persze azonnal nekimentek a színésznek.

Stohl András volt feleségei kifejezetten jóban vannak a művész jelenlegi párjával, Vicával, a napokban erről egy friss fotót is posztolt, melyen a színész mellett a volt felesége, Éva és a közös lányuk, Rebeka szerepel. A színész a fotóhoz azt írta, büszke rá, hogy mozaikcsalád az övék, ahol mindenki jóban van mindenkivel, és nem csak tettetik a boldogságot. Stohlnak az első házasságából két lánya született, Luca és Rebeka, a második kapcsolatából pedig Franciska és Andris.

A számtalan gratuláló komment mellett sajnos megjelentek a kétkedőik is, akik szerint nem véletlen, hogy a színész második párja, Ancsika nem szerepel a képeken, biztosan nincsenek is jóban, illetve hogy nem egészséges ilyen közeli viszonyban maradni az exekkel. „Ancsika 2 gyereket is szült, és egy szó sem esik róluk ebben a fene nagy boldogságban” – írta az egyikük, mire a másik- „Ancsika is ott volt? Róla nem szól a fáma.”

Az idegenek persze gondolhatnak, amit akarnak, de nincs igazuk.Korábban a színész maga mesélt arról, hogy nyári esküvőjén ott volt az összes gyermeke és azok édesany­ja is. Tehát Ancsikával is hasonló Stohl András kapcsolata, mint első feleségével, Évával. Ezt megerősítette a lapunknak a színművész lánya, Stohl Luca is.

Többször beszéltem már erről, most is csak azt tudom mondani, hogy a szüleim és az új párjaik klassz emberek, nekik köszönhetjük, hogy egy ilyen nagy és összetartó család a mienk – mondta a Bors megkeresésére Stohl Luca táncművész-műsorvezető.

– A családunkban senkinek nem kellett megoldhatatlannak tűnő kompromisszumot kötnie, itt tényleg mindenki elfogadta a másikat, a szeretetünk egymás iránt feltétlen és őszinte. Elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel