Berki Krisztián és Katona (ma már Berki) Renáta ”Mazsi” kapcsolatának nem sokan jósoltak nagy jövőt, mert sokan azt gondolták, a nagyszájú Berki nem keres komoly kapcsolatot azután, hogy szakított a kislánya édesanyjával, Hódi Pamelával. Berki és korábbi párja az esküvőjüket a nagy nap előtt alig pár héttel fújták le, és bár barátságban váltak el, egyikükről sem feltételezték még a barátok sem, hogy valaha az életben újra nekifutnak egy ”holtomiglan-holtodiglannak”.
Az élet persze a legügyesebb forgatókönyvíró, alig pár hónappal a szakítás után belépett Krisztián életébe Mazsi, akivel néhány hetes járás után összeköltöztek, majd egy év múlva össze is házasodtak.
Az élet őket igazolta, a fanyalgók most csak pisloghatnak, hiszen a házaspár úszik a boldogságban, most ünneplik a harmadik évet, amit együtt töltenek, és a második házassági évfordulójukat is egyben.
Olvassák csak, milyen boldog Mazsi ebben a kapcsolatban:
Ma 3 éve együtt és 2 éve házasok, illetve a kettőnél kicsit több, de az a titkos esküvőnk volt. Ez a nap munkával telt mindkettőnknek, de az esti összebújás ma sem marad el. Hálás vagyok, hogy ő a másik felem és hogy rátaláltam! Igenis létezik a tökéletes másik felünk! Nekem Te vagy az Berki Krisztián.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.