A győri lány, Németh Vivien álma teljesült a Tündérszépeknek köszönhetően: sorra kapja a modellfelkéréseket. Ugyan még tanul, de szívesen mond igent a lehetőségekre.
– Nyolcadikig angol tagozatos voltam, és úgy gondoltam, hogy németül is jól meg kéne tanulnom. Érdekel a fogorvosi szakma, de a műsorvezetés is. A modellkedés kiskorom óta foglalkoztat, de ez a verseny volt az első lépés, amivel ebben az irányban próbálkoztam. Nagy élmény volt, és úgy gondolom, most már elindulnék más versenyeken is – mondta el a szépség.
Vivien amíg az elődöntőbe nem jutott be, az iskolában nem merte elmondani, hogy jelentkezett.
– Tartottam tőle, hogy mit fognak mondani, de aztán többen is jöttek, hogy benne vagyok az újságban. Mindenki jól fogadta, és a tanárok is támogattak. Több, nálam fiatalabb lány is jött hozzám, hogy megismertek, az idősebbek az utcán és buliban is leszólítottak
– mesélte büszkén. A fiatal lány rögtön egy Fanny című magazinfotózással kezdett, az is a nyereménye volt.
– Ez volt az első próbálkozásom. Azután jött a Mayo Chix, és utoljára októberben az Amnesia hívott egy próbafotózásra, ami már régen benne volt az álmaimban. Sajnos a vírus miatt ennek a folytatása megakadt, de ígéretet kaptam arra, hogy januárban keresnek – büszkélkedett. A fiatal udvarhölgy mindent megtesz a jó alakért, erre buzdít mindenkit, és a jelentkezésre.
Én azt ajánlom a lányoknak, ha valaki úgy érzi, hogy helye van a Tündérszépek versenyen, akkor jelentkezzen.
Fontos a sport, az intelligencia, a mosolygás, és a segítőkészség a felkészülés alatt. Több lány is írt már rám az Instagramon, hogy adjak nekik tanácsot, én pedig készségesen válaszolok a kérdésekre.
Mutassa meg a szépségét és legyen ön 2021 Tündérszépe! Tízmilliós összdíjazás, autóhasználat és modellszerződés vár a legszebbekre.
Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Mediaworks Hungary Zrt. a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre ezúttal is 16–29 éves hölgyek jelentkezhetnek a tunderszepek.hu-n! Saját fotókkal is lehet nevezni, de ha még nincs portfóliója, akkor segítünk, és profi fotóssal elkészítjük első saját fotósorozatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.