Huszonnégyórás felügyelet alá került Pécsi Ildikó, akit párja, Szűcs Lajos betegsége, majd halála nagyon megviselt. A Kossuth-díjas színésznő rövid idő alatt 14 kilogrammot fogyott, legyengült és lelkileg és fizikálisan is belebetegedett a gyászba.
Bár a vérnyomását és a vércukorszintjét az orvosai beállították, többször kapott infúziós és vitaminkúrát, hogy egy kicsit erősödjön, de szerettei még mindig nagyon aggódnak érte, és a legszigorúbb óvintézkedéseket léptették életbe. Néhány hete már csak a fia és fogadott fia, L. Péterfi Csaba járnak hozzá váltásban.
– Segítője éjjel-nappal mellette van, most nagyon fontos neki a törődés.
A hűvös idő miatt egy ideje a temetőbe sem megy ki, de persze, tudni akarja, minden rendben van-e Lajos bácsi nyughelyével. Mindig megkér minket, fotózzuk le a sírt, és a képek láttán megnyugszik
– mesélte a Blikknek a családtagnak számító barát, aki szerint Pécsi Ildikót az is megviseli, hogy hároméves kisunokájával, Zsomborral sem tud találkozni, és őt is már csak telefonon hallhatja.
Lelkileg még vannak mélypontjai, de szerencsére a fogyás megállt és jobb az étvágya is. A régi szerepeit, dalokat és verseket gyakran előadja nekünk, az emlékeiben talál megnyugvást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.