Celeb

Agárdi Szilvi: A maszk elveszi a szaglásomat

K. K.

Létrehozva: 2020.11.09.

A gyengén látó énekesnőnek nagy kihívást jelent a maszkviselés, hisz az nemcsak a szaglásban, hanem a tájékozódásban is korlátozza őt. Agárdi Szilvi a Borsnak bevallotta: nehéz időszakon megy keresztül.

Forrás: Bors

Noha Szilvi minden egészségügyi előírást igyekszik betartani, mégis nehezére esik a maszkviselés, amely mindennap újabb akadályt gördít elé.

A karantént sokkal jobban él­­tem meg, mint a maszkviselést. Látássérültként ugyanis kevésbé fontos számomra a vizualitás, s én inkább belülről élek, az ér­zék­szer­veimre hagyatkozom – kez­di a Borsnak a The Voice című te­­­hetségkutató egykori felfedezettje, aki a járványidőszak alatt nem szívesen mozdul ki az ott­hon­ról, hisz számára most még egy szimpla bevásárlás is gondot okoz.

Zenét hallgattam, a családommal, a barátaimmal beszélgettem, úgyhogy igyekeztem magam elfoglalni, de nem tagadom, néhány hét elteltével már nagyon megterhelő volt számomra a bezártság. A szabályokat betartva igyekeztem minél több időt a szabadban tölteni, de mivel egész életemben másokra voltam utalva, ezért ebben az időszakban különösen nehéz boldogulnom. A maszk viselése megkeseríti az életemet, és az eddigieknél is jobban meg kell terveznem azt, ha kiteszem a lábamat otthonról. Szaglással és tapintással tájékozódom, de ugye az előbbit teljesen ellehetetleníti a maszk, mert szinte semmilyen illatot nem érzek benne. Magyarán azt sem tudom, hogy merre járok. A boltban a pékárut tízszer annyi idő alatt találom meg, mint egyébként, úgyhogy kénytelen vagyok mindent összefogdosni, hogy eltaláljak A-ból B-be. De ugye ez sem túl higiénikus, gumikesztyűben pedig semmit nem tudok kitapintani, úgyhogy ma­rad a csupasz kezem és a segítségkérés, másokkal való érintkezés. Belém karolnak, próbálnak elvezetni a dolgomra, így hát a távolságot sem tudom tartani. Nem szeretnék panaszkodni, de tény, hogy ezúttal óriási baj­ban vagyok… – vallja be Agárdi Szilvi, aki online vásárlással is próbálkozott, ám hamar kiderült: azzal sem könnyebb boldogulnia.

Sajnos a nagyító programom nem ismeri fel a legtöbb áruház kí­nálatát, így kénytelen vagyok továbbra is másokra hagyatkozni, netán kísérőt szerezni magam mellé. Elég macerás most az éle­tem, de a la­kás­ba sem szeretnék bezárkózni. Minden­eset­re az egészségemre amennyire csak tudok, vigyáznok, mert ha a koronavírus-járvány következtében a szaglásomat és az ízlelésemet is elveszíteném, ak­kor fogalmam sincs, mit csinál­nék – fűzi hozzá az énekesnő, aki­nek a többi előadóhoz hasonlóan minden fellépését vissza kellett mondania, így most a civil munkájából, HR-asszisztensként próbálja ma­gát fenntartani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16997532_auto_resized.png
origo.hu

Zoltán Erika bevallotta, férjével az egyéjszakás kalandokat is szeretik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25468_resized.jpg?avcount=1709140813
origo.hu

Kemény üzenetet küldött Oroszország az amerikaiaknak, Ukrajna sorsa megpecsételődött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16997133_auto_resized.jpg
life.hu

Világhírű séf árulta el a tökéletes sült krumpli titkát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16995730_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt helyről kapott hatalmas segítséget Orbán Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16998109_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Bárcsak kevesebbet nyertem volna” – megszólalt a lottónyertes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16999736_auto_resized.jpg
vg.hu

Von der Leyen: fel kell készülnünk a háborúra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25470_resized.jpg?avcount=1709140813
origo.hu

Gyászol az angol királyi család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17000834_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25385_resized.jpg?avcount=1709140813
life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709140813
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709140813
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994343_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Már nem veszi el tőlünk senki, kisfiam" - szörnyű csapás érte Curtiséket, kisgyermekét vigasztalja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/J9y0mNUFJPNpNUdVUvD6dES3HR-Q5Wj7yRfqQfMmIiM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjZWE0NWU3MmFiMDQ2NWNiNjQ0NGUxMjAzNTExZDJh.jpg
Énekesnő

Énekesnő lett Alekosz exbarátnője: ilyen gyönyörű a hangja Varsányi Rékának - Videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/uUB5mCTIHEWb-kRpVdufoP9j1tQ7PHKbcALUoURshM0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljOWU3MTI1NzYyMzRkYjdhMzBkODBjZDYzMDQxMmU4.jpg
Felépülés

Körtvélyessy Zsolt: "Meghalnék, ha otthon kellene ülnöm a nyugdíjamat várva"