A Sztárban sztár után itt van Curtis újabb botránya – többmeccses eltiltást is kaphat

A Sztárban sztár után itt van Curtis újabb botránya – többmeccses eltiltást is kaphat

rapper
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 21. 04:00
Csütörtökön Curtis csapata, az Újpesti Futsal Klub a budapesti Issimo ellen játszott. A rapper nemrég tért vissza a pályára, de már most majdnem verekedésbe keveredett, és a bíró ki is állította.
Bors

Mint arról korábban beszámoltunk, óriási balhé volt Széki Attila, azaz Curtis legutóbbi focimeccsén. A rapper állítólag az egyik 15–16 éves csapattársa védelmére kelt. Curtis azt nyilatkozta, hogy végtelenül feldühíti, amikor egy idősebb játékos egy nála sokkal fiatalabbat próbál meg bántani a pályán, ezért is érezte úgy, hogy mindenképpen közbe kell avatkoznia. A leírtak szerint nem ütött meg senkit, csak kicsit megrángatta az ellenfél játékosát, hogy „tudja hol a helye”. Az Újpest és az Issimo játékosát egyaránt kiállították. 

Az esetről megkérdeztük az ISSIMO SE elnökét, Lengyel Ivánt, hogy az ellenfél is elmondhassa, miként zajlottak az események. 

– Személyesen nem voltam ott a meccsen, az érintett játékos és a kollégám mesélte, hogy a Blikkben erős pontatlanságokat nyilatkozott Curtis. Az Újpest játékosa lökte ki a pályáról a miénket, aki erre meglökte a 24 éves ellenfelet. A mi játékosunk húszéves, így nem lehet igaz az az állítás, hogy egy fiatalabb játékos védelmére kelt Attila, hiszen nekiment egy nála 11 évvel fiatalabb fiúnak. Megpróbálta felemelni és a nyakát is megfogta, majd amikor a bíró kiállította és piros lapot adott neki, a rapper kiütötte azt a bíró kezéből. A rapper elmondásaival ellentétben bocsánatkérés sem történt, ráadásul az Issimo játékosát nem állították ki, csak sárga lapot kapott. 

Széki Attilának mostanában nem ez az első ilyen megmozdulása, egy korábbi meccsén is probléma volt a dühkezelésével. Az ellenfél a történtek ellenére nem neheztel a rapperre. 

– Az ISSIMO játékosaiban nincsen harag, hiszen szoros volt a meccs, és ilyenkor az indulatok el szabadulhatnak, mégis úgy érzik, hogy a rapper indokolatlanul túlreagálta a történteket.

Eltiltást kaphat

A Bors egy szakértőt kérdezett meg az újpesti balhé megítéléséről és lehetséges következményeiről.

– A szabály kimondja, hogy piros lappal ki kell állítani azt a játékos, aki a mérkőzés folyamán erőszakos cselekedetben vétkes, vagy durva mozdulatot használ – nyilatkozta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő korábbi futsal játékvezető. Hozzátette, az eltiltás mértékéről minden esetben az illetékes Fegyelmi Bizottság dönt a soron következő tárgyalási napon, addig viszont felfüggesztik a játékost, tehát mérkőzésen nem játszhat.

– A fegyelmi szabályzat szerint egyébként annak a labdarúgónak az eltiltása, aki az ellenfelét ellöki, de ezzel sérülést nem okoz, egytől négy mérkőzésig terjedhet. Ha mozdulatával viszont sérülést okozott, akár hét meccsről is eltiltható – mondta az exbíró.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.