Celeb

Tombol a koronavírus: Elszakítja a járvány Vitray Tamást öt unokájától

F. Zs.

2020. október 6. kedd 05:10

A járvány második hullámához már gyakorlottabban alkalmazkodik Vitray Tamás. Ám az unokáit még mindig távoltartják a tévés legendától.

November ötödikén tölti be a 88. életévét a Kossuth-díjas, Kiváló mûvész és Prima Primissima-díjas újságíró, aki a koronavírus-helyzetben csendes születésnapra számít. A tévés legendára nagyon vigyáz a családja, ezért hónapok óta nem találkozhat öt unokájával, akiket rajongással szeret.

Nem lesz nagy születésnapi buli, igaz nem is vágyom nagy ünneplésre, sok emberre – mondja a Bors megkeresésére Vitray Tamás. – Családi körben természetesen nagyon szívesen ünnepelnék, de a jelenlegi helyzetben erre sem lesz esély. A gyerekeim vigyáznak rám, ezért nem találkozhatok az unokáimmal. Csak az interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot.

Vitray Tamás egyébként remek egészségnek örvend, vigyáz magára és betart minden egészségügyi szabályt

– Idén életforma-változáson mentem át, elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemben, jól érzem magam a bőrömben – mondja, majd hozzáteszi: – A 2020-as év számomra azért nem olyan tragikus, mint sajnos oly sok embernek, mert nekem nem voltak különösebb terveim, csak az egészségem megőrzése. Az pedig, úgy néz ki, sikerült – mondta szűkszavúan a tévés le­genda, aki korábban már mesélt arról, hogy a második hullámban nincs szüksége külső se­gítségre, bevásárolni maga megy egyszer egy héten. 58 éve ve­zet, mindenhová au­tóval jár, s így próbálja meg ma­gától távoltartani a rettegett vírust.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15157097_auto_resized.jpg
origo.hu

Megtréfált egy bámészkodót a horgász zsákmánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8906_resized.jpg?avcount=1664367009
mandiner.hu

A szerdai gyurcsányos Partizán-interjú legjobb pillanatai (videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15156788_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 érv mellette, 5 ok ellene: pokol a szájban, avagy mindet a csípős paprikáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15157721_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A volt lengyel külügyminiszter szerint Washington áll az Északi Áramlatokat ért támadás mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15157425_auto_resized.jpg
life.hu

Vége a strandidőnek? Na és! - Ősszel is megéri elutazni a Balatonra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8903_resized.jpg?avcount=1664367009
metropol.hu

Ő a XIX. kerület réme: lépcsőházban mutogatja péniszét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8897_resized.jpg?avcount=1664367009
vg.hu

Mire érdemes odafigyelni a számlaválasztás során?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15155009_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a szakértő, megdöbbentő dolgokat fedett fel a 11 évesen vonat elé lépő Hanna kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15156572_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Miniszoknyában ment edzeni a szőke szépség, bevideóztak a lábai közé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15156564_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megverték osztálytársai a vonat elé ugró 11 éves Hannát

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/d2g-EN_3DkOGRWQPYLxbZX8CYv7Wfnhlm4lNrKObBzs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4NjkzY2VkN2MxOTQzNzFhZGVmNjYxMDg0ZDlmYjUx.jpg
Külön

Szétvált Horváth Éva családja, egyedül maradt a kisebbik fiával

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/_sLrySJ4Yp7v3s2ViWdhgJkoaXneQp5tr4raPGBdUjI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E3NTliNDAzYzkzNzRjMzFiMGI3MjVjZTQyYTM2ZjMw.jpg
Távolság

Ördög Nóra Jordániából rendelt pizzát a gyermekeinek