Galambos Lajos: Bogi elhajtott

Galambos Lajos: Bogi elhajtott

család
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 16. 11:00
Bors

Galambos Lajosról az elmúlt napokban több olyan cikk is megjelent, amelyben arról panaszkodik, hogy felesége és közé éket vert az ötödik éve elhúzódó áramlopási pere, az asszonnyal eltávolodtak egymástól. Galambos Boglárkáról az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban is mesél. A képkockákat elnézve és Lajcsi visszaemlékezését hallgatva nem lehet nem észrevenni, hogy még mindig rajong a nőért. A trombitás elbeszéléséből kiderül, hogy az első pillanatban, ahogy meglátta ké­sőbbi gyermekei édesanyját, azonnal beleszeretett.

Lajos-nap volt, s ott volt Vajtó Lajos is, aki jól ismerte Bogi akkori focista barátját is. Kérdeztem a Vajtótól, hogy hogy tudnék én ehhez a kedves, gyönyörű nőhöz közel kerülni, de azt mondta, reménytelen, ne is próbálkozzam. Én mégis odaléptem, és elkértem a számát, de nem adta, elhajtott – mesélte Lajcsi, akinek a sors néhány nappal később mégis útjába sodorta szerelmét. A hetes buszon utazott Bogi, amikor Lajcsi az autójában ülve megpillantotta. Addig integetett neki, amíg nagy nehezen le nem szállt.

Nem akart velem eljönni sehova, csak arra volt hajlandó, hogy egy éjjel-nappali közértbe meghívjam egy teára. Hajnalig beszélgettünk, de nem mertem elkérni a számát, inkább odaadtam neki az enyémet, hogy ha úgy gondolja, hívjon fel, mert én nagyon jól éreztem magam – mesélte meghatottan Hajdúnak Lajcsi, aki péntek este a Life Tv-n tovább folytatja a love storyt.

Ez is érdekelheti!

Galambos Lajos: A fiam elkapta a koronavírust

Lánya miatt készül perre Galambos Lajos

Tarajos sül riogatja birtokán Galambos Lajcsit – videó

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.