Celeb

Dobó Ágiék karácsonyi esküvőre készülnek

Bors

Létrehozva: 2020.10.09.

Ha a vírushelyzet nem szól közbe, Dobó Ági és Kis Csaba még idén egybekelnek, és száz fős karácsonyi esküvőt tartanak.

Forrás: Czerkl Gábor/Bors Archív

Tizenegyedik közös évét tölti együtt Dobó Ági és Kis Csaba, akiknek időközben két kisfiuk is született, ám a leánykérésre csak most nyáron került sor. Csaba a saját születésnapján tette fel a nagy kérdést szerelmének, aki azóta lázasan készül a nagy napra. 

Nagyon megható gesztus volt Csabitól, hogy azon a napon, ami igaziból róla szólt, ő is megajándékozott engem, minket azzal, hogy hivatalosan is egy család leszünk, mi négyen– emlékezett vissza a nyár legszebb pillanatára Ági a Borsnak.

A szépségkirálynő augusztus óta szervezi a nagy napot, és bár Csabi elször viccesen csak annyit mondott neki, hogy szóljon, mikor és hol kell majd lennie, mostanra ő is bőven kiveszi a részét a teendőkből.

– Azt gondolom, nagy százalékban az esküvő inkább a nők nagy álma és vágya, úgyhogy meg is lepődtem Csabin, hogy nagyon segítőkész és minden érdekli.

Az ő nagy feladata egyébként a "buli rész", amit fesztiválhangulatúra álmodott – árulta el a modell-édesanya.

A várva várt nagy esemény pedig – ha minden jól megy – még idén decemberben meglesz tartva, méghozzá a Bükk szívében, Miskolctapolca egyik legexkluzívabb szállodájában. 

Ha a vírushelyzet nem szól közbe, akkor téli esküvőnk lesz, ami azért is fontos, mert egy síelésen szerettünk egymásba. De ha tolódik az egész, akkor sem dőlünk a kardunkba. Ennyi év után pár hónap már igazán nem oszt, nem szoroz, de a nagy álom az idei, karácsonyi esküvő– árulta el Ági, aki párjával száz fős lagzira készül.

Ez is érdekelheti!

Férfiként egy terhes nő mellett leszerepeltem – Dobó Ági férje bulizni járt, miközben a szépségkirálynő otthon feküdt várandósan

Hónapokon keresztül képtelen volt szexelni Dobó Ágival a férje, bevallotta miért - videó

Dobó Ági kisfia emlékszik az anyaméhre

Ágit a Bors arról is megkérdezte, hogy tizenegy év, számtalan nehézség és két közös gyermek után lehet-e még szerelemből férjhez menni?

Én bizony, úgy fogok. Sosem mondtam le a házasságról, és el is jött a pillanat, hogy valóra vált egy álmom, és Csabi gyűrűt húzott az ujjamra. Ez annyira feldobta a kapcsolatunkat, hogy visszacsöppentünk a legelejére, és újra ott van az a bizsergés, a pillangók a hasunkban, és ez nagyon jó érzés. Úgyhogy hiszek benne, hogy ennyi év után is létezhet szerelem, és hogy mindig fel lehet pezsdíteni a dolgokat – mondta Ági, aki nagyon büszke rá, hogy Csabinak tizenegy év után is ő az igazi. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek