Celeb

A kisbolt után újabb fába vágták a fejszéjüket Ördög Nóráék – az országban ők az elsők, akik ilyet indítanak - videó

Bors

Létrehozva: 2020.10.09.

„Csodával határos módon elindult ez a verseny” – jelentetette be Nánási Pál, aki még 2020 elején hirdette meg saját tehetségkutatóját, amire ezer ember jelentkezett. A népszerű fotósnak nem volt más dolga, mint végignézni azt a hatalmas mennyiségű képet, amit küldtek neki, és leszűkíteni a kört száz emberre, akiket vendégül látott saját stúdiójában.

A YouTube-on indított Big Shot nevű tehetségkutató műsorvezetője természetesen Nánási felesége, Ördög Nóra.

Három napon keresztül, több mint 100 ember fordult meg a Nánási Stúdióban, a fotójuk meggyőző volt, de Nánási Pálnak ki kellett választania a tíz legjobbat – mondta Ördög Nóra.

A fotós ehhez azt a két ember hívta segítségül, akikre évek óta támaszkodik: asszisztensét, Orbán Lindát és barátját, Losonczi László „Fegya” kreatív producert.

Az első adás legmeghatóbb pillanata a látássérült Bertyák Bence bemutatkozója volt

Születésem óta láttássérült vagyok, akkor úgy diagnosztizáltak, hogy semmit nem fogok majd látni. Ha valaki teljesen jól lát, se közelre, se messzire nem kell szemüveg, az a 100 százalék, nekem a látásom 0,01 százalékos, A vakság pedig 0,00-tól van. Szóval a kontrasztok, színek megvannak, de ha szembe jönnél holnap a Deákon, és nem köszönnél rám, nem biztos, hogy felismernélek – mesélte Bence a műsorvezetőnek.

Hozzátette, senki nem érti, hogy bár papíron aliglátónak van feltüntetve, hogyan képes fotózni, de teljesen jól megoldja. Az első válogatón pedig Bence mellett számos tehetséges fotós is bemutatkozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715087711
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715087711
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715087711
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715087711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715087711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715087711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria