Szandi, pedig hiába negyvenhárom éves, miután számos sportágat kipróbált már, hajlékonyabb, mint valaha, mióta két évvel ezelőtt magával ragadta a légtorna világa.
– Szeretem a lehetetlennek tűnő dolgokat megcsinálni. Ha valaki azt mondja nekem, mikor a kislányomat szülés után huszonhárom éves koromban a karomban tartom, hogy húsz év múlva mi ketten együtt fogunk légtornászni, akkor kinevetem – mondta a Borsnak Szandi, majd azt is hozzátette, hogy igyekszik minden második nap edzeni, hiszen vallja, hogy a sport a lélekre is gyógyírként hat. A légtorna pedig olyan szerelemmé vált nála, hogy lányával közösen már a Magyar Nemzeti Cirkuszban is felléptek.
A karantén vége felé Fésűs Nelly is visszatért a kemény edzéshez, tíz hét kihagyás után belevágott az alakformálásba. A kétgyermekes édesanya rendszeresen sportol és a rúdtánc szerelmese, most egy speciális sporteszköz segítségével bírja izmait az emlékezésre.
Mint megírtuk, Schmuck Andor politikus fiatal felesége mellett január óta húsz kilót fogyott. A diétát folytatja, de kiegészíti tornával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.