Pénteken járt a szeretetszolgálat utoljára Szilágyi Istvánnál – ilyen állapotokat találtak

Pénteken járt a szeretetszolgálat utoljára Szilágyi Istvánnál – ilyen állapotokat találtak

Szilágyi István
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 03. 16:15
Bors

Mint arról korábban már beszámoltunk, Szilágyi István az utóbbi időben rendkívül rossz körülmények közt élt. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány munkatársai már korábban is segítettek rajta, legutóbb pedig a színész tragikus halála előtt pár nappal, május elsején jártak nála, hogy kitakarítsák a lakást, valamint felmérjék, mi egyébben segíthetik.

Akkor a takarításról Baricz Dezső osztott meg előtte-utána fotókat.

Lópici Gáspár Művész Úrnál ma takarítottunk az én Drága Marianna Szekér. Marianna azt mondta, hogy ezzel szeretné...

Közzétette: Baricz Dezső Szilárd – 2020. május 1., péntek

A segélycsapat vezetője szakembereket szeretett volna toborozni Szilágyi lakásának felújításához, a tető ugyanis már olyan rossz állapotban volt, hogy a legendás színész szobája is beázott.

Közzétette: Baricz Dezső Szilárd – 2020. május 1., péntek

Szilágyi István vasárnap hajnalban, egy családi vitát követően vesztette életét. Értesüléseink szerint fia verte agyon, akit a rendőrségen őriznek. A színész házánál reggel óta folyik a helyszínelés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.