Bryan Adamset mindenki egy hűvös, kimért férfiként ismeri, ám a tavaly szeptemberben a Hősök terén koncertező zenész Instagram-oldalán káromkodásokkal sűrűn tarkított bejegyzésben ment neki gyakorlatilag egész Kínának a koronavírus járvány miatt.
– Ma este kezdődne a koncertsorozatunk a londoni Royal Albert Hallban,
de hála néhány kib*szott denevérevő, élő vadállatokat piacon áruló, vírusgyártó kapzsi rohadéknak,
most az egész világ leállt, hogy azt a sok ezer embert ne is említsem, akik elkapták a vírust, vagy bele is haltak – fakadt ki a Grammy-díjas rocksztár.
Mint ismert, az új koronavírus eredete a mai napig nem tisztázott, de egyesek szerint a betegség egy úgynevezett wet marketről (nedves piacról) indult el a kínai Vuhan városából. Ezek a piacok onnan kapták a nevüket, hogy vízzel öntik fel a padlót, mivel az élő állatok mellett van frissen vágott nyers hús is, és a piac kínálatában vadon élő példányok, háziasított és haszonállatok is előfordulnak.
Adams az Instagram-bejegyzésében egyébként egy 1983-as slágerét gitározza épp, és a tiráda mellett azért az is megjegyezte, hogy nagyon hiányoznak neki rajongói, akiket a második családjának tart. De persze még egy üzenetet azért címzett Kínának.
– Amellett, hogy k*rvára köszönjük, azt üzenem nekik, hogy legyenek vegánok.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.