Haláláig védte gyilkos fiát Szilágyi István – apja véres teste mellett kutakodott a tettes

Haláláig védte gyilkos fiát Szilágyi István – apja véres teste mellett kutakodott a tettes

családi viszály
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 04. 05:10
Anyák napja reggelén állítólag kalapáccsal végzett fia Szilágyi Istvánnal. Az ország szeretett művészét évek óta rendszeresen verte gyermeke, de az apai szív mindig megbocsátott neki. Lópici Gáspár még a halála előtti napokban is hazudott, hogy védje a 49 éves fiút.
Földvári Zsófi

A környékbeliek már meg sem lepődtek, amikor május harmadikán a reggeli órákban villogó rendőrautók fékeztek a főváros 17. kerületének egyik omladozó háza előtt. A szegényes körülmények között élő, de annál közismertebb Szilágyi családnál rendszeresek voltak a balhék, a szülőkkel egy házban élő 49 éves fiuk miatt, aki évek óta mentális problémákkal küzd. Ezen a hűvös reggelen is miatta érkeztek a rendőrök, arra azonban senki nem gondolt, hogy valószínűleg utoljára jönnek.

A 82 éves Szilágyi István a feleségével, Jolánnal és a közös fiukkal élt ebben a budapesti, kertvárosi házban, ahol már hosszú évek óta súlyos anyagi gondokkal küzdöttek. 

A Bors információi szerint a rendőrséget a színész felesége, Jolika értesítette, aki pánikban szaladt át a házuk mellett üzemelő vegyesboltba.

– Magánkívül volt, kiabált, hogy hívjak segítséget, a papa valószínűleg meghalt – mondta üveges szemmel a reggel tízkor még sokkos állapotban lévő bolttulajdonos. – Ezt a gyereket tilos lett volna kiengedni, hát mindenki tudta, hogy egyszer megtörténik majd a baj. A szívünk megszakad István bácsiért – teszi hozzá a boltos.

Jolika segélykérésére egy környékbeli, egykori birkózó is beszaladt a házba, aki a földön fekvő, a fején erősen vérző idős művész élettelen teste mellett ott találta dühöngő fiát. 

– Azt láttam, hogy önkívületi állapotban keres valamit. Zavartan beszélt. Próbáltam lenyugtatni és átkaroltam a vállát. Leültettem egy székre, és ott vártuk, hogy megérkezzenek a rendőrök. Arról beszélt, hogy neki milyen lelki fájdalmai vannak – nyilatkozta a Borsnak Sándor, akit a rendőrség is kihallgatott, és akinek a ruháján még délután is ott volt a színművész vére. A szemtanú ugyan nem látott kalapácsot, de a pletykák szerint ez volt a gyilkos eszköz.

A hátrányos helyzetű családot a Baptista Szeretetszolgálat támogatta étellel, tűzifával, és bár rendszeresen látogatták a famíliát, a tragédiát ők sem tudták megakadályozni.

– Pénteken voltam utoljára itt, takarítottunk és nagyon nagy terveink voltak – mondja a Borsnak sírva Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. – Ötven napja járok hozzá, rendszeresen kaptak ebédet is.

– A fia itt lakott velük, találkoztam vele minden alkalommal – meséli Baricz, majd így folytatja: – Nem egyszer, nem kétszer voltak lila, kék foltok a művész úron és Jolikán is. De azt mondták mind a ketten, hogy elestek. Egyszer Jolika azt mondta, amikor Péter nem volt otthon, hogy már olyan jóban vagyunk, hogy elárulhatja: Péter vert meg minket, most már elmondhatjuk. Mire István bácsi kikelt magából: „Engem nem ő ütött meg, én elestem!” A te dolgod, hogy mit mondasz, de engem nem vert meg a fiam. Sajnos nem tudtam tenni semmit sem, hiszen ha feljelentést teszek, akkor is letagadta volna a gyermeke védelmében. A halála percéig védte István a fiát – mondta a megtört patrónus. 

A Bors úgy tudja, hogy Szilágyi feleségét a rendőrök a Teve utcai rendőrközpontba szállították kihallgatásra, rajta egyébként – az internetes pletykákkal ellentétben – nem volt semmilyen külsérelmi nyom.

Egyszer már elítélték

Szilágyi István és a fia között, aki egyébként operatőrként dolgozott, amig munkaképes volt, 2017-ben történt egy nagyobb incidens. Ekkor Sz. P.  annyira megverte az apját, hogy abból rendőrségi ügy lett. Mégis könnyek között azt vallotta akkor a bíróságon, hogy ráesett a farakásra, azért sérült meg. Így végül a fiú nem ment börtönbe, másodfokon két év végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést ítélt a bíróság. Ez tavaly járt le.

Rajongtak Lópiciért

Szilágyi István évtizedekig a hazai filmgyártás egyik legkedveltebb alakja volt, szinte minden itthon készülő alkotásban feltűnt: több mint kétszáz filmben és sorozatban játszott. Ő volt a Bors sorozat Sipos ura, az Indul a bakterház piócás embere, a Tenkes Kapitánya Pityik őrmestere, a Három testőr Afrikában című Rejtő-adaptáció Potrienje. A legtöbben mégis a Keménykalap és Krumpliorr Lópici Gáspárjaként emlékeznek rá és közel két évtizeden keresztül ő volt a lottó reklámarca is.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.