A járvány a legtöbbek életét gyökeresen megváltoztatta, a korábbi szokások, a napi rutin teljesen új mederbe terelődtek. Így a gyerekek tanulási szokásai is, ami a szülőket is új kihívások elé állította.
Szerencsére rengetegen akadnak, akik próbálnak könnyíteni a helyzeten, ha pedig túljutunk a nehezén, talán lesz, aki örömmel gondol vissza arra, hogy például Dolly Parton olvasott neki – és persze sok más gyereknek is – esti mesét, illetve Sir David Attenborough vezette be a természettudományok rejtelmeibe. A BBC ugyanis bevonta a tiszteletreméltó tévést is az új oktató programjába, a Bitesize Daily-be.
A 93 éves szakértő földrajzot oktat majd, valamint az óceánok élővilágáról, az állatok viselkedéséről tart előadásokat az Egyesült Királyság tanulóinak.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.