A tavaly tolószékbe kényszerült színészlegenda 30 évvel fiatalabb szerelmével sem találkozhat. Jean-Paul Belmondo 87. születésnapján videóüzenetet küldött.
A Bors megtudta, hogy a mindig mosolygó színészlegenda már több mint egy hónapja párizsi lakásába zárkózott a koronavírus miatt, és Corail nevű kutyájával, illetve ápolójával együtt a járványra való tekintettel gyakorlatilag hermetikusan elzárta magát a külvilágtól. Belmondo múlt hét csütörtökön ünnepelte születésnapját. Barátai mellett Pierre Richard és Robert De Niro is felköszöntötte őt telefonon.
– Mivel egészségi állapota az utóbbi időben rendkívüli módon megromlott, nagyon vigyáznak rá a családtagjai és barátai – mesélte lapunknak Király Levente, aki az MTVA munkatársaként többször is találkozott a francia színész legendával és egy jóbarátján keresztül most is tartják a kapcsolatot.
– Mindennap bevásárolnak neki és annak ellenére, hogy Jean-Paul nagyon levertnek és fáradtnak érzi magát, jókedvű és egyáltalán nem búslakodik a bezártság miatt – tudtuk meg.
Jean-Paul Belmondo 2001-ben agyvérzést kapott, fél oldalára lebénult, majd tavaly tolószékbe kényszerült, ezért folyamatos segítségre van szüksége. Magányában nem csak gyerekeit, testvérét és barátait nem láthatja, de a nála 30 évvel fiatalabb szerelmét sem, akivel a járvány ideje alatt csak telefonon tudja tartani a kapcsolatot. A színészt születésnapján fia, Paul Belmondo a kedvencével, málna tortával lepte meg.
– Te örök optimista, soha ne panaszkodj és főleg soha ne add fel, boldog születésnapot – köszöntötte az 56 éves autóversenyző édesapját.
A különleges napon Jean-Paul Belmondo is üdvözletét küldte azoknak, akik elkötelezetten és kérlelhetetlenül harcolnak a koronavírus ellen és otthonából dicsérte az egészségügyben dolgozókat.
– Akinek súlyosan megromlott az egészségi állapota, tudja, mennyire értékesek ezek az emberek ezekben a nehéz időkben. Sok szerencsét – mondta a francia színészlegenda videóüzenetében, mosollyal az arcán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.