Celeb

Családja előtt is titkolja új karakterét Szőke Zoltán

K. K.

Létrehozva: 2020.04.11.

Nehéz elképzelni az eddig több évtizeden keresztül Berényi Miklós karakterét alakító színészt más szerepben, pedig hamarosan a TV2 nézői is szemügyre vehetik Szőke Zoltán átalakulását.

Szőke Zoltán ta­valy október végén számolt le Be­rényi Miklós hidegvérű karakterével, ám míg a Berényi klán éllovasa a Barátok közt forgatókönyvíróinak köszönhetően a hidegen csücsült, addig megformálója nem tétlenkedett; átigazolt a TV2-höz, ahol először a Nicsak, ki vagyok? című maszkos műsorban láthattuk Bagolyként, május 1-jén este pedig a csatorna új, saját gyártású heti sorozatában, az Egyszer volt Budán Bödör Gáspárban fog bemutatkozni.

– Nagyon iz­­galmas jelenetekkel, és az általam eddig megformált, is­mert karakterrel ellentétben egy sokkal „finomabb” kiadásban fogok visszatérni a képernyőre – kezdi lapunknak Szőke Zoltán, aki ezúttal Zoliként lesz látható a május elsején bemutatkozó sorozatban.

– Fantasztikus hangulatban teltek a munkálatok, nyitott szívvel-lélekkel érkeztem a forgatásra, épp úgy, ahogyan 21 évvel ezelőtt tettem a Barátok köztbe. Semmilyen előítélet nem volt bennem, kíváncsian vártam az új csapatot, aminek minden tagja roppant segítőkész. A rendezővel töviről hegyire átbeszéltük az általam megformált figura lelkiállapotát, mint ahogyan a szereplőkhöz fűződő viszonyát is. A sorozat főszereplőjével, Stohl Andrással, Bödör Gáspár megformálójával egyből egy hullámhosszra kerültünk, s noha én egy hónappal azután kezdtem el forgatni, mint ahogyan a felvételek elkezdődtek, minden gördülékenyen ment, s alig vártam, hogy új kihívás elé nézhessek – folytatja a színész, aki szerint nagyon izgalmas a szerepek között kirándulgatni.

– Úgy érzem, jobb helyen, jobb szerepben most nem is lehetnék – vallja be a Borsnak a színész, aki szeretné, ha az új szerepét egyelőre homály fedné. Olyannyira, hogy még a családjának sem árult el részleteket „Zoli” ka­rak­teréről. – Semmit nem mondtam a családomnak, igyekszem előttük is mindent titokban tartani, úgyhogy egyelőre nekik is meglepetés lesz az új szerepem. Majd ha eljön az én időm, megmondom nekik, hogy kapcsoljanak a TV2-re, és ismerkedjenek meg az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár Zolijával – zárja nevetve Szőke Zoltán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap