Gyász: Elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház színművésze

Gyász: Elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház színművésze

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 28. 13:41
Bors

Életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze - tudatta a család pénteken az MTI-vel.

A művészt hosszas betegség után pénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek.

Kovács Zsuzsa 1945. április 19-én született Pécsett, a Szegedi Balettiskolában végzett zongora és ének szakon. 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának tagja lett. A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte színészi pályáját 1963 és 1968 között, majd 1968-ban a Budapesti Operettszínház társulatához szerződött, amelynek azóta tagja volt, játszott operett- és musicalfőszerepeket egyaránt. A társulat művészeként bejárhatta az egész világot.

Az operettirodalom szinte valamennyi szubrett szerepét megkapta, emellett számos musicalben is láthatta a közönség. Több színházban játszott vendégként, a színészet mellett rendezői feladatokat is vállalt a Ruttkai Éva Színház társulatában és vidéki színházaknál is.

Játszott többek között a My Fair Lady (Eliza), a Csárdáskirálynő (Stázi, Cecília), a Marica grófnő (Liza, Bozsena), a Mágnás Miska (Marcsa), a Chicago (Roxie), az Ének az esőben (Lina), a Hegedűs a háztetőn (Hodel), A muzsika hangja (Elza) és a Menyasszonytánc (Blanka) című előadásban.

Az országos ismeretséget a televízió hozta meg számára, ahol számos kabaréjelenetben, zenés-táncos műsorban kapott feladatot, emellett szinkronszínészi munkája is emlékezetes a közönség számára.

Első férje Szörényi Levente zeneszerző volt, közös gyermekük Szörényi Örs is zenével foglalkozik.

Kovács Zsuzsa a Jászai-díjat 1980-ban kapta meg, 2009-ben Kálmán Imre-emlékplakett Siófokon, 2010-ben, színpadra lépésének 50. évfordulója alkalmából életműdíjat vehetett át az Operettszínházban, míg 2017-ben Hódmezővásárhelyen Bessenyei Ferenc-díjat kapott munkásságáért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.