Celeb

B. Tóth László életét a felesége mentette meg

Fái

Létrehozva: 2020.03.11.

Szélütésnek hívja a népnyelv azt a súlyos betegséget, ami a harmadik leggyakoribb halálok, és ami a leggyakrabban okoz rokkantságot. A rádiós nem vette komolyan a tüneteket, intenzív osztály helyett teniszezni ment volna. Szerencsére fiatal felesége észnél volt, mentőt hívott.

B. Tóth László is részt vett a Premier Kultcafé 4. születésnapi partiján, hogy együtt ünnepeljen az ott dolgozó fogyatékkal élő fiatalokkal.

– Ide mindig boldogan jövök, annyi szeretet árad ezekből a gyerekekből – mondta a lemezlovas-rádiós. – Ők a kedvenceim! Gyakran kérnek mások is, hogy segítsek és mindig megteszem, ahogy az anyagi helyzetem engedi. Legutóbb madarakat támogattam. Ebben a világban, ami arra szolgál, hogy eltávolodjunk egymástól, ez az, ami közelebb hozza az embereket. Nekem hála istennek nem volt olyan, amit egyedül ne tudtam volna megoldani. De mindenki életében vannak hullámvölgyek és hegyek. Én is voltam nagyon beteg pár évvel ezelőtt – mondja halkan. – Stroke-m volt. Titkos stroke, nem mondtam el senkinek, ez magánügy.

Fontos tudni, ennél a betegségnél minden perc számít, mert ahogy telik az idő, úgy roncsolódik az agyszövet. Életbevágó, hogy a beteg a tünetek jelentkezése után a lehető leggyorsabban bekerüljön a legközelebbi    stroke központba.

– A feleségemnek, Juditnak köszönhetem, aki azonnal észrevette, hogy baj van, és egy órával később már kórházban voltam – meséli László. – Észrevette, hogy lebiggyedt a szám széle, és a bal kezemmel nem tudtam megfogni semmit. Én közben harcoltam, hagyj engem békén, ne hívj mentőt. Teniszezni kell mennem, nem érek én erre rá! Szerencsére nem hagyta magát. Az orvosok is azt mondták, nagyon hamar, jókor, jó időben kerültem az Amerikai úti kórházba. Óránként kaptam infúziót, meg mindenfélét. Látták, hogy semmi bajom, gyorsan túllettem rajta, ezért két nap múlva eljöhettem. De az alatt az idő alatt kórházi tüdőgyulladást kaptam, és vissza kellett mennem két hétre. A stroke-t gyorsan feldolgoztam, a tüdőgyulladást nem. Sze­rencsém volt, zseniális orvosok, nővérek vigyáztak rám.

Mivel időben sikerült elcsípni az agyműködés vérellátási zavarát, nem lépett fel működési zavar, így Lászlónak nem volt szüksége rehabilitációra. Az életmódján azért kellett változtatni.

– Hetvenéves voltam akkor, és egy kicsit lassítottam, ami nem azt jelenti, hogy leállok. Még mindig megvan a tempó, de vannak nyugodtabb hónapok, napok, amikor nem csinálok semmit. Ennyi. Van a saját rádióm, a poptarisztanya.hu, és csinálom a Retro Rádióban a Poptarisznyát, minden vasárnap. Fellépések is vannak, azokat szűkítettem péntek, szombat, vasárnapra. Nem élek másképpen, csak óvatosabban. Ugyanúgy teniszezem egy héten kétszer. A feleségem húsz évvel fiatalabb, három éve vagyunk házasok. Nem hagy megöregedni. Agyon vagyok hajtva, mese nincsen! – neveti el magát. – De ez nagyon jó. Aranyos, imádom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók