Celeb

Válságban Demcsák házassága?

uv

2020. február 19. szerda 04:20

Szomorú és rosszkedvű volt Demcsák Zsuzsa, aki egy félmondattal elárulta, hogy mostanában nem annyira optimista, ha a jövőjére gondol. A műsorvezető ismerősei szerint ennek az az oka, hogy gondok támadtak a házasságában.

Áprilisban lesz egy éve, hogy a 41 éves Demcsák Zsuzsával 180 fokot fordult a világ, és az Ázsia Expressz 2. forgatásán, Srí Lankán szerelembe esett. Olyannyira, hogy az indiai Krishannal még akkor, ott fejest ugrottak a házasságba. A jógaoktató rögtön elkezdte intézni a papírokat, hogy mihamarabb követhesse Zsuzsát, és tavaly nyár óta budapesti közös életüket alakítgatják. Úgy tűnt, a tévés magánélete hosszú évek után ezzel a sorsszerű találkozással végre révbe ért, és zátonyra futott előző házassága, és kapcsolatai után megtalálta a férfit, aki mellett újra boldog lehet. A nyugodt, mindig mosolygós Krishan mindenhová szerelmével tartott, hosszú hónapokig el sem engedték egymás kezét, együtt álltak a vakuk kereszttüzébe. Demcsák Zsuzsa szilveszteri posztja óta azonban a Borsnak feltűnt, hogy túl nagy a csend a pár körül. Míg korábban az egykori műsorvezető szívesen osztotta meg boldogságának egy-egy képkockáját a közösségi oldalán, mára elmaradoznak a közös képek, posztok, amik korábban rendszeresek voltak. 

Gyanúnk, hogy a párnál valami nincs rendben, pedig csak erősödött, amikor elértük Demcsák Zsuzsát. Az általában jókedvű tévés hangja ugyanis gondterhelt és szomorú volt a telefonban. 2020-as jóslatára is  – miszerint biztos benne, hogy ez lesz a legboldogabb éve – letörten emlékezett. 

– Ez szilveszterkor volt… – válaszolta munkatársunknak komoran, majd illedelmesen jelezte, hogy inkább bontaná a vonalat. A csinos tévés rosszkedve szinte tapintható volt a vonal túlsó végén, azt pedig, hogy sötét felhők gyülekeznek a pár fölött, a közeli ismerőse is megerősítette lapunknak. 

– Ha meg kell jelenni, megjelennek együtt, de nincs minden rendben – árulta el egy neve elhallgatását kérő barát, aki reméli, hogy előbb-utóbb összecsiszolódik a pár. Hisz minden kezdet nehéz, kiváltképp, ha különböző kultúrák találkoznak. És amikor a rózsaszín köd felszáll, és már nemcsak összeolvadni, de együttműködni is szeretne egy pár, felbukkannak az első ellentétek. A legtöbb kapcsolatnak idő kell ahhoz, hogy a mindennapok zökkenőmentessé váljanak. 

Reméljük, hasonló, apróbb-cseprőbb gondok nehezítik csak Demcsákék életét, és mesébe illő szerelmük nem ér véget, helyette inkább megtartják a lassan egy éve tervezgetett magyar lagzit is.  

További cikkek

Bizarr

Eddig használt bugyikat árult, de most még meredekebb területre merészkedett Rebekka

Meglepő

Kínos felvétel került elő Kulcsár Edináról - Videó

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Ezt árulja el rólad, hogy a hét melyik napján születtél

origo.hu

5 éve ezen a napon halt meg John Hurt - képek

makronom.mandiner.hu

Összeomlott a szállítás és épp a szállítmányozók nem engedik talpraállni: a haszonért kartelleznek

teol.hu

Dráma Felsőnyéken: a háziorvosi asszisztens élesztette újra a falu legidősebb hölgyét

origo.hu

Emiatt halnak meg sokan szex közben

nemzetisport.hu

Női kézi: újabb vb-bronzérmes dán játékossal hozták szóba a Győrt

origo.hu

Csúnyán összevesztek a szupergazdagok egy New York-i repülőtér miatt

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Corrales-bravúrokkal Spanyolország elődöntős

boon.hu

Bezárja a baloldali városvezetés az Ellipsumot

mandiner.hu

Robbie Williams pénzzé teszi három Bansky-képét

origo.hu

Így állt meg az élet az extrém havazás miatt Isztambulban - galéria