Megviselte Freddie-t szülei válása

Megviselte Freddie-t szülei válása

válás
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 20. 17:37
Bors

Ha péntek, akkor Családmeséink, amelyben ezúttal Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie avatja be az M2 Petőfi TV stábját fiatalkora meghatározó élményeibe, helyszíneibe: hol nevelkedett, miért távolodott el a kosárlabdától, hova jártak pecázni, bográcsozni, milyen kamasz volt és milyen az ő családja.

A család, szerintem, mindenkinek mindent kell, hogy jelentsen. Az enyém szerencsére olyan, amilyennek lennie kell. Megvan köztünk az alapvető szeretet, ami összetart minket. Nagyon jó nevelést kaptam a szüleimtől és a nagyszüleimtől, jó példát mutattak. Úgy gondolom, hogy olyan értékrendem van, ami követendő. A nagymamánktól, amit kaptunk pedig überelhetetlen, mintha nem ismerne semmi mást a szereteten kívül, mindenéből árad a jóság – árulta el A Dal 2020 műsorvezetője, aki azt is hozzátette, hogy szülei válása nagyon megviselte. 

– 17 éves voltam, amikor elváltak. Az öcsémmel nagyon nehezen éltük meg, de tisztában voltunk azzal, hogy nem miattunk történt. Azóta is sokkal jobb a kapcsolatom mindkét szülőmmel, mint volt – tette hozzá a 29 éves énekes, aki szerint nem feltétlenül jobb a gyerekeknek, ha együtt maradnak a szülők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.