Vajna Timi üzlettársa lesz a milliárdos fiú

Vajna Timi üzlettársa lesz a milliárdos fiú

üzlettárs
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 25. 04:15
A fiatal özvegy milliárdos barátját nemcsak szívébe, már az üzletbe is bevette, hiszen a megörökölt luxusétteremben lesz a társa.
uv

Szerdán a Bors írta meg, hogy egy évvel a világhírű producer halála után Vajna Tímea szíve újra megdobbant, és egy fiatal, magyar milliárdos fiával van együtt. A románcot lapunknak egy neve elhallgatását kérő, Timihez közel álló barát erősítette meg, miután lapunk kiszúrta, hogy Andy Vajna halálának évfordulóján, családján kívül egy sármos harmincas is elkísérte a temetőbe az özvegyet. Kiderült az is, hogy a csak Zoliként emlegetett férfi a filmügyi kormánybiztos jó barátja volt, innen az ismeretségük Timivel. 

Lapunk akkor megkereste Zolit, aki először tagadta, hogy a temetőben készült képeken ő szerepelne, majd munkatársunknak kihangsúlyozta: továbbra is szeretne feltűnésmentes, csendes életet élni. 
A képeken egyébként egyértelműen ő, egy debreceni mil­liárdos fia van megörökítve, aki miután románcukra fény derült, úgy tűnt, Timivel együtt szeretné titkolni a kapcsolatukat, némasági fogadalmuk azonban nem tartott tovább két napnál.

Vajna Timi csütörtökön ugyanis úgy döntött, közösségi oldalán, egy videóban megmutatja jóképű barátját, akiben a jelek szerint százszázalékosan megbízik, hiszen nemcsak a szívét, de egyik legértékesebb üzletét is rábízza. 

„Szia! Ki a pasi a videóban? Végre boldog vagy megint?” – tette fel egy követő a kérdést, mire Timi rögtön reagált.

„Üzlettársam lesz a Nobuban” – válaszolta rajongójának az özvegy, akinek, mint tud­juk, 123 millió dolláros, azaz több mint 37 milliárd forintos örökségében a Nobu étterem is benne van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.